2014 Legjobb Honlapjai

- Megvannak 'Az Év Honlapja' 2014 online marketing-kommunikációs pályázat nyertesei -
2014-12-04

Nem babonásak ’Az Év Honlapja’ pályázat szervezői. Immár 13. alkalommal került megrendezésre az online kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre a pályázat lezárásáig összesen 300 nevezés érkezett.

Az ünnepélyes díjátadónak a Hélia Hotel adott helyet, ahol Varga Edit, műsorvezető (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István, zsűri elnök hirdették ki a nyerteseket.

Varga István elmondta, hogy egyre jobban látszik, a marketingesek kezdik komolyan venni az online jelenlétet. „Nagyon színvonalas pályázatokat zsűrizhettünk 2014-ben. Tisztán látszik, hogy az online marketing elfoglalta méltó helyét a modern vállalati marketingben. Ez számunkra öröm, hiszen a pályázat alapításakor ez volt a célunk.” A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés szolgáltatás, (39) illetve e-kereskedelem (31) területről érkezett. Megfigyelhető azonban, hogy rohamosan növekszik a számuk a mobil marketinges megoldásoknak és az applikációknak is. A turizmus iránti érdeklődés fokozódását jelzi, hogy 16 pályázat érkezett erre a területre is.

A zsűri elnöke, Dr. Eszes István főiskolai tanár (BGF) szerint különösen erős volt a verseny az e-kereskedelem területén, ahol nagyon jó minőségű, magas szintű megoldások versenyeztek egymással, nehéz helyzet elé állítva a bírálókat. Véleménye szerint a pályaművek egy része kiválóan megállná a helyét bármelyik nyugat-európai ország üzleti életében. Ebben a kategóriában a díjazottak végül a REGIO játék, a Laptopszalon és a Netkazán webáruházak lettek.

Az estről szintén díjjal térhetett haza többek között a Mammut.hu, a Profession.hu Önéletrajz készítője, a Dr. Rose magánkórház, a Nemzetisport, a MÜPA és a Használtautó.hu is. Kiosztásra került továbbá a Közönség díj is, melyet több ezer szavazattal végül a 89.5 Music FM nyert.

A díjazottak teljes listáját az alábbi linken érhetik el:

http://www.azevhonlapja.hu/sajtohir/dijat-nyert-weboldalak-2014

Gratulálunk mindenkinek!

Az Év Honlapja Team

Vissza

“Egy ilyen szolgáltatásnak igenis helye van a piacon.”

2024. 04. 17.
Mai interjúnkban dr. Radics Ottót kérdeztük, az Utánvét Ellenőr alapítóját és tulajdonosát, akit innovációjáért Az Év Technológiai megoldása kategóriában különdíjjal jutalmaztunk, így i…
Bővebben

AI alapú marketing megoldások

2024. 04. 15.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem egy olyan eszköz, amely lehe…
Bővebben

“Az oldal elindítását nem lezárásának, hanem sokkal inkább valami új kezdetének tekintjük.”

2024. 04. 13.
Mai interjúnkban a Szerencsejáték Zrt. csapatát kérdeztük, akik E-kereskedelem kategóriában Minőségi, Márkasite kategóriában pedig Az Év Honlapja díjat nyerték el.  Nagy figyelmet…
Bővebben
További hírek