Bejelentkezés
shadow_left
shadow_right

Főtámogatóink




Támogatóink







Médiatámogatóink













Sajtóhír


A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

Immáron kilencedik alkalommal hirdeti meg a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat „Az Év Honlapja” pályázatot.

Idén 2010. szeptember 1.- október 31. között lehet a honlapokat benevezni a hazai online-tér legrangosabb versenyébe.
 

Az elmúlt évben közel 300 pályázatot tömörítő verseny honlapjaira idén is szavazhat a nagyközönség a kiírás lezárását követően a pályázati honlapon (www.azevhonlapja.hu).

„Mivel az online tér egyre teljesebben és mélyebben, egyre bonyolultabb módon szövi át mindennapi életünket, így számos újítással hirdetjük meg idén is a Pályázatot!”- mondta Béres Ferenc Attila, a Pályázat projektvezetője.

Az idei évben - a tavalyi évhez hasonlóan, a változó igényeknek megfelelően -, a szervezők újabb kategóriákat állítottak fel, illetve bizonyos kategóriákat kettéválasztottak többek között ilyen újítás az e-learning és az oktatási kategória, a vendéglátás és turizmus, valamint az önkormányzati és kormányzati oldal különválasztása is. Az „Ifjúsági” kategóriában idén is díjmentesen indulhatnak a jövő nemzedékének tagjai.

Kategóriánként egyetlen honlap lehet „Az Év Honlapja”. Különdíjjal jutalmazhatja a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló honlapokat, amelyeket a zsűri kiemelkedőnek, érdemesnek tart, pedig az ún. Minőségi díjban részesítheti. Ők egy éven keresztül viselhetik „Az Év Honlapja - 2010 Minőségi Díj” logóját!

Az Ifjúsági kategóriát, idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik.

„Minden jel arra utal, hogy a hazai vállalkozások egyre szélesebb köre ismerte, illetve ismeri fel az internetben rejlő lehetőségeket. Ma már az is egyértelmű, hogy  a cégek költségvetéseikben egyre komolyabb erőforrásokat csoportosítanak át az online területre.”- nyilatkozta Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Pályázat alapítója.

A ünnepélyes díjátadóra 2010. december 2-án este kerül sor Budapesten, a Hotel Helia-ban.

 

Főbb adatok:

Pályázatok száma:
24
Kategóriák:
22
Jelentkezési határidő:
2010-10-31
Eredményhírdetés:
2010-12-02
További információk:
info@evhonlapja.hu

Partnereink












 
 
 
 

Alapítók

 

 

 

shadow_left_bottom
shadow_right_bottom