mateking.hu - matek egyszerűen

Macroweb Internet Consulting Kft

Kategória:
E-learning
A pályázat elérhetősége:
https://www.mateking.hu
Szavazás állása 1

Marketing célok:

Ebben az évben rengeteget tettünk azért, hogy még nagyobb élmény legyen a matekinget használni. 2015-ben 8 tantárggyal indultunk útnak azzal a menüvel, amit mára kinőttünk, hiszen jelenleg 25 egyetem 40-nél is több egyetemi tantárgya és 8 középiskolai kurzus található meg nálunk. Így aztán újragondoltuk a honlap teljes navigációját: most már a lehető legkevesebb kattintással, a matekingre jellemző egyszerűséggel lehet eligazodni a rengeteg tantárgy között. Pontosan követhetővé tettük a tanulást azzal, hogy az epizódok végén bevezettük a „kipipálom” funkciót. Így elég csak ránézni az epizódok listájára és már messziről látszik a tanulási folyamat állapota, a haladás. Kényelmesebbé tettük a tanulás folyamatát azzal is, hogy bevezettük a „könyvjelző” funkciót. A felhasználóinknak csak be kell lépniük a fiókjukba és az előfizetett tantárgyaknál ki kell választaniuk, hogy melyik kurzussal szeretnének éppen foglalkozni, a könyvjelzőre kattintva pedig máris odaröpítjük őket, ahol legutóbb abbahagyták a tanulást. Az előző évben hatalmas siker volt az a képletgyűjtemény, amely a matekingen található összes képletet rendszerezi egy helyen. Így idén megalkottuk a feladatgyűjtemény menüpontot, ahol gimnáziumtól az érettségin át a felsőbb egyetemi matekig minden feladat megtalálható, ami a sikeres felkészüléshez kell akár dolgozatról, akár érettségi vizsgáról vagy épp egyetemi ZH-ról van szó.

Célcsoport:

A mateking középiskolai tanulók és egyetemi hallgatók részére készül, de tanárok, mérnökök munkájához is hasznos társ lehet.
Vissza

További pályaművek a kategóriában