Új zsűritagjaink bemutatkoznak - Ferling Dávid

2013-10-19

Ferling Dávid 2009-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudomány karán.

2009 óta tulajdonosa és ügyvezetője a Ferling Webline Kft-nek, ahol egyedi honlap és alkalmazásfejlesztéssel foglalkoznak. Munkáikkal a korábbi években több szakmai díjat is nyertek, többek között ’Év Honlapja’ díjat is. Webes szakértőként korábban a Pécsi Tudományegyetemen és Kamarai képzéseken meghívott előadóként szerepelt.

Neked mit jelent az ÉH pályázat?

Egy népszerű, szakmailag elismert versenyt, ami 12. éve erősíti a hazai online-kultúrát és díjazza az értékteremtő, kiemelkedő minőségű honlapokat, utat mutatva ezzel minden vállalkozás számára, akik komolyan veszik az online világ működését és annak kihívásait. Így természetesen a zsűriben való jelenlét pedig abszolút megtiszteltetés.

Melyik reklám/módszer tette rád életedben a legnagyobb benyomást?

Apple – Think Different.

(Ez volt az a kampány, amivel az Apple 1997-ben, másodszor is figyelem középpontjába tudott férkőzni. A TV spotban különcnek, vagy zseninek tartott hírességeket láthattunk: Albert Eisteint, Bob Dylant, Martin Luther King Jr.-t, Alfred Hitchcockot, Gandhit fekete-fehérben, miközben Richard Dreyfuss olvasta fel az alábbi szöveget: „Íme az őrültek. A kiközösítettek. A lázadók. A bajkeverők. A nem odaillő emberek. Akik másképp látják a dolgokat. Akiket nem szabályok vezetnek. Akik nem tisztelik a status quo-t. Idézheted őket, vitatkozhatsz velük, dicsőítheted vagy rágalmazhatod őket. Amit viszont nem tehetsz meg velük, hogy figyelmen kívül hagyod őket. Mert megváltoztatnak dolgokat. Ők mozgatják előre az emberi fajt. És míg néhányan őrültnek tartják, mi zseninek látjuk őket. Mert azok az emberek, akik elég őrültek ahhoz, hogy azt higgyék, meg tudják változtatni a világot — azok, akik tényleg meg tudják.”)

A reklámban nem szerepelt egyetlen termék sem, csupán a videók végén az alma logó és a felirat: Think Different. 

A Közösségi média jelenléte/térhódítása hogyan változtatta meg szerinted a szakmát?

Annak ellenére, hogy mindenhonnan ez folyik, kell még idő hozzá, hogy okosan tudjuk használni. Egyelőre csak nehezíti a munkánkat, hogy mindenki a közösségi médiát akarja beleerőltetni mindenbe.

Mikor vált a munkád a hivatásoddá?

Szerencsésnek érzem magam, mert már az első perctől kezdve a hivatásom.   

Mi lennél, ha nem ezt a hivatást választod?

Asztalos.

Milyen ötleteid, tanácsaid vannak az új pályázók számára?

Jó lenne, ha a pályázók felismernék, hogy a dizájn nem minden! Ahhoz, hogy egy honlapot profinak nevezhessünk, sok más fontos dologra is oda kellene figyelni.

Vissza

AI alapú marketing megoldások

2024. 04. 15.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem egy olyan eszköz, amely lehe…
Bővebben

“Az oldal elindítását nem lezárásának, hanem sokkal inkább valami új kezdetének tekintjük.”

2024. 04. 13.
Mai interjúnkban a Szerencsejáték Zrt. csapatát kérdeztük, akik E-kereskedelem kategóriában Minőségi, Márkasite kategóriában pedig Az Év Honlapja díjat nyerték el.  Nagy figyelmet…
Bővebben

“Nem csak prédikálni akarunk a digitális fenntarthatóságról, hanem tenni is érte.”

2024. 04. 11.
Mai interjúnkban a NeoInteractive csapatát kérdeztük, akik két pályázatukkal is elismerést nyertek el. A 'Zöld honlap, Zöld holnap' weboldalukkal B2B weboldalak kategóriába…
Bővebben
További hírek