Jogi Nyilatkozat


A pályázat nevezői jelentkezésükkel elfogadják és magukra érvényesnek tekintik a versenyszabályzatban leírtakat. Tudomásul veszik továbbá, hogy jelentkezésükkel fizetési kötelezettséget is vállalnak, melynek megfizetésével véglegesítik pályázatukat. 'Az Év Honlapja' pályázat kijelenti, hogy a pályázók által a verseny honlapján elhelyezett, linkkel hivatkozott, harmadik személy által fenntartott, külső oldalak tartalmáért nem felel, azért felelősséget nem vállal.

A honlap eredeti szerkezete, külalakja, tartalma 'Az Év Honlapja' pályázat szellemi alkotása; jogi védelem alatt áll. A honlap audio és vizuális tartalma bárki által szabadon felhasználható, idézhető és többszörözhető – feltéve, hogy a további felhasználás nem üzleti, kereskedelmi célból történik, és a forrás feltüntetésre kerül. A honlapon elhelyezett közlések a nyilvánosság tájékoztatását szolgálják, a honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállalnak bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. 'Az Év Honlapja' pályázat fenntartja a jogot, hogy a honlap tartalmát részben vagy egészben bármikor megváltoztassa.

A honlap anyagainak felhasználásával kapcsolatos további információért kérjük, forduljon az ügyfélszolgálatunk az info@evhonlapja.hu elérhetőségen. A megkeresésben a név, és elektronikus elérhetőség mellett a felhasználás kívánt módozatát is szükséges feltüntetni.

Scrollytelling

2026. 05. 15.
A digitális térben ma már nem elég egyszerűen információt közölni — figyelmet kell megragadni és élményt kell teremteni. A scrollytelling pontosan ezt teszi: a történetmesélés és…
Bővebben

AI-alapú weboldalkészítés

2026. 05. 15.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt teljesen átalakította a weboldalkészítés világát. Ma már elég néhány mondatot megadni egy AI-eszköznek, és perceken belül elkészülhet egy kom…
Bővebben

Interjú a Krelab Agency csapatával

2026. 05. 07.
A Krelab Agency számára a webfejlesztés jóval több, mint látványos design vagy technikai kivitelezés: minden projekt mögött stratégiai gondolkodás, rendszerszintű építkezés és prémium m…
Bővebben
További hírek