Idén 23. alkalommal rendezték meg a Marketing Konferenciát

Minden, amit tudni kell a megváltozott fogyasztóról...
2013-11-01

Tudjuk, hogy az elmúlt években a fogyasztói szokások jelentős változásokon mentek keresztül. A tudatosan vásárlók között két csoport figyelhető meg. Az egyik, akik divatból vagy egyéb más okból lettek azok, a másik csoport pedig kényszerből. Míg az előbbi mindenhol látható, addig az utóbbi csoport inkább rejtőzködik. Hogy kik ők, hogyan és milyen üzenetekkel érheti el őket a marketing? Milyen csatornákon, milyen eszközökkel juttatható biztosan, hatékonyan célba az üzenet? Ezek voltak a fő kérdései az idei Országos Marketing Konferenciának, melyet június 12-én rendezett meg az MMSZ.

A konferencia négy fő blokkba tömörítve foglalkozott a különböző témakörökkel. Az első blokkban a Gfk Hungária Kft., NRC, TNS Hoffmann piackutató szakemberei nyújtottak információkat a megváltozott fogyasztói szokásokról. A második blokkban kreatív-, reklám- és PR ügynökségek - Avantgarde PR, Republic of Art, Rewart Kft. – arról beszéltek, hogyan is kell ezeknek a fogyasztóknak hatékonyan üzenni. A harmadikban médiumok mutatták be az általuk biztosnak tartott elérési utakat, feltárva az új lehetőségeket, egy-egy csatorna előnyeit. Zárásként pedig az eladó és a vevő közösségi térben való kapcsolatát vizsgálták. Ennek kapcsán bemutatkozott a nemrég indult TESCO online értékesítési rendszere is.

A gazdag szakmai tartalom mellé szinte nyaralásélményű hangulatot csempésztek a vidám konferencia táskák, az üde limonádék, a jó kávék, teák, a finom falatok és a könnyed kapcsolatépítő beszélgetések. A budaörsi Holiday Inn Hotel mediterrán környezete ehhez adott kitűnő teret, kellemes érzetet. A szervezők és a kiállítók elegánsan tették a dolgukat, szolgáltattak. Sokan mondták, hogy olyan volt, mintha egy ötcsillagos – ez esetben szakmai - tartalommal megtöltött aktív pihenésre érkeztek volna. A konferenciáról a gyakorlatban is hasznosítható tudással, számos ötlettel gazdagabban, elégedetten távoztak a résztvevők.

Ősszel, még az „indián nyárutó” fényében - az offline eszközök után, az online térben alkalmazott újdonságok, marketingstratégiák, kommunikációs fortélyok kerülnek górcső alá.

Vissza

Interjú az Eredmenyek.com csapatával

2026. 01. 30.
 Az Eredmenyek.com immár két évtizede meghatározó szereplője a valós idejű sportinformációk világának, és a Flashscore globális hálózatának részeként naponta sportrajongók millióit…
Bővebben

Trend vagy karakter?

2026. 01. 29.
Hiteles márkahangot kialakítani rendkívül nehéz feladat. Célravezető felépítése és fenntartása a trendek követésén túl precíz márkastratégiát igényel, és ha nincs meg a tényezők közötti…
Bővebben

A Youtuber marketing lehetőségei

2026. 01. 26.
Manapság sok embertől hallani, hogy ellenállnak a hagyományos reklámozásnak. Az apadatlan ATL (TV, rádió) megoldások és influenszermarketing miatt sokakban kialakulhatott egyfajta negat…
Bővebben
További hírek