Folytatódhat a nevezés - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2016-11-02

Meghosszabbított határidővel, november 20-ig lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 15 éve életre hívott digitális megmérettetésre 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Van tehát még egy kis ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt. A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a felhasználóbarátság és a reszponzivitás is. De nagy figyelmet fordítanak a zsűrizés során a kategóriának megfelelő tartalomra is.

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Nagyon jó látni, hogy évről-évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag megint egy erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal a www.evhonlapja.hu weboldalon.

Eszes István, ’Az Év Honlapja’ pályázat zsűrijének elnöke az alábbiakban foglalta össze tanácsait az idei pályázóknak: „A nevezés az egyik legjobb alkalom arra, hogy a pályázók kritikus szemmel megvizsgálják az online megjelenésüket. Lehetőség, hogy összehasonlítsuk magunkat a versenytársainkkal, valamint elemezzük, hogy mennyire felelünk meg ’Az Év Honlapja’ értékelési szempontjainak (SEO, reszponzivitás, UX,…). A pályázat során a Seoseeker segítségével lehetőséget biztosítunk, hogy még a zsűrizés előtt minden pályázó elemezni tudja a webes megjelenését, weboldalának tartalmi és formai elemeit is. Azt javaslom, használják ki ezt a lehetőséget, nyúljanak hozzá, javítgassák, ha szükséges még a zsűrizés megkezdése előtt.”

A szervezők tehát november 20-án éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 7-én lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai nyerik el idén a 2016-os ’Az Év Honlapja’- díjakat.

Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon, valamint az info@evhonlapja.hu e-mail címen.

Vissza

A márka arca - hogyan mesél egy weboldal?

2024. 10. 21.
A digitális korban egy márka online jelenléte kulcsfontosságúvá vált, hiszen nem csak a fogyasztók elérését biztosítja, hanem lehetőséget nyújt arra is, hogy kreatívan és érzelmekre hat…
Bővebben

Mutasd meg a kultúra erejét!

2024. 10. 14.
A kultúra az emberi társadalom egyik legfontosabb alappillére, amely összeköti a múltat a jelennel, és irányt mutat a jövő számára. Gazdag és sokszínű formáival – legyen az művész…
Bővebben

Hogyan hódítsd meg a digitális teret?

2024. 10. 07.
Az online térben a közösségek szerepe egyre meghatározóbb. A felhasználók már nem csupán passzív tartalomfogyasztók, hanem aktív szereplői az eseményeknek – részt vesznek a közöss…
Bővebben
További hírek