Folytatódhat a nevezés - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2017-10-16

Bár idén rövidített nevezési időszakkal zajlik a pályázat, a szervezők nem szeretnék, ha bárki lemaradna… ezért mostantól meghosszabbított határidővel, október 31-ig lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra! A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 16 éve életre hívott digitális megmérettetés díjátadójára novemberben kerül sor!

Van tehát még egy kis ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt. A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a kreativitás, a felhasználói élmény és a reszponzivitás, valamint nagy figyelmet fordítanak a zsűrizés során a kategóriának megfelelő tartalomra is.

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó látni, ahogy évről-évre megújul a magyar digitális világ, egyre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek digitalizációja. Szakmailag ismét erős év elé nézünk. Már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

A pályázatra idén is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal a www.evhonlapja.hu weboldalon. Sőt, a weboldal ajánlás funkciónak köszönhetően október végéig még bárki ajánlhat nevezésre olyan honlapokat is, melyek szerinte érdemesek lennének a szakma díjára.

A pályázat során a Seoseeker mérőszámainak segítségével lehetőséget biztosítanak, hogy még a zsűrizés előtt minden pályázó elemezni tudja webes megjelenését, weboldalának tartalmi és formai elemeit is. Érdemes kihasználni a funkciót, hiszen akár ezen is múlhat a pályázat sikere!

A szervezők tehát október 31-én éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetésre pedig november 15-én egy állófogadás keretében kerül sor a Magyar Marketing Konferencia első estéjén, Budapesten. Azon az estén kiderül, mely cégek honlapjai nyerik el idén a 2017-es ’Az Év Honlapja’- díjakat.

Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon, valamint az info@evhonlapja.hu e- mail címen.

Vissza

Szerelmes ügyfélélmény: Hogyan hódítsd meg a vásárlóid szívét?

2025. 02. 14.
A Valentin-nap nem csupán a szerelmesek ünnepe, hanem egy kiváló lehetőség a vállalkozások számára is, hogy érzelmi kapcsolatot építsenek ki vásárlóikkal. Az emberek ilyenkor különösen…
Bővebben

„Webshopunk nem csupán a sous vide termékek kínálatát nyújtja, hanem egy közösséget épít, ahol minden vásárlás új ízek és inspirációk felfedezését jelenti.”

2025. 02. 06.
A digitális tér folyamatosan fejlődik, és az online jelenlét egyre fontosabb szerepet kap a sikeres üzleti működésben. A 7digits ügynökség és a Sous Vide Hungary közötti sikeres együttm…
Bővebben

A jövő vásárlása: Hogyan alakítják a digitális megoldások a Rossmann vásárlói élményét?

2025. 02. 06.
A mai interjúban egy olyan innovatív digitális platformot ismerhetünk meg, amely az online FMCG piacon kiemelkedő szereplővé vált, és amely az applikációjával és weboldalával már számos…
Bővebben
További hírek