Az Év Honlapja 2013 – Meghosszabbított határidő!

2013-11-04

A hosszúhétvége miatt meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által közösen rendezett „Az Év Honlapja” pályázatot.
Újabb két hét tehát a nevezésre!

„Az online marketing olyan, mint a vadnyugat: végtelen lehetőségek és hatalmas nyitott tér jellemzi pár szabállyal, amit érdemes betartani!” – mondta egyik kedvenc íróm. Nos, ezzel egyetértve, sőt ezeket a lehetőségeket támogatva ‘Az Év Honlapja’ pályázat szervezői és a zsűritagok úgy döntöttek újabb két hetet kapnak azok, akiknek a hosszúhétvége miatt esetleg még nem sikerült nevezni a pályázaton. - nyilatkozta Varga István, Az Év Honlapja pályázat alapítója, aki azt is elmondta, hogy a zsűri már megtartotta első ülését, melyen mindenki egyetértett azzal, hogy idén a tavalyit is meghaladó, kimagaslóan jó minőségű honlapok kerültek nevezésre, így a bíráknak idén is nagy felelőssége lesz a legjobbak kiválasztásában.

 

A pályázatokat a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2013. november 13-ig várják a szervezők. A közönségszavazásnak természetesen egyelőre nincs vége, a pályázat indulásától egészen 2013. november 27-ig, - a pályázat Facebook oldalán - bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt.

Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik majd, ezzel biztosítva teret a következő generáció online marketingeseinek.

A díjátadónak 2013. december 4-én újra a Hotel Helia csodálatos gálaterme ad otthont, ahol a legjobb pályázatok kerülnek majd díjazásra. Az Év Honlapja záró eseményét természetesen most is megelőzi egy szakmai délután, melynek keretében a szervezők a Digital Hack konferencia folyatatásaként, Mini Digi néven, naprakész és érdekes előadásokkal készülnek a nagyérdeműnek.

Bővebb információ: www.azevhonlapja.hu

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek