Béres Szilárd

Zsűritagjaink bemutatkoznak
2013-11-26

Béres Szilárd - média kommunikációs szakember, mentor, stratéga

A MediaSales kommunikációs ügynökség egyik alapító tagja. Előtte munkálkodott a Pesti Estnél és az EstFM rádiónál is. 2007-től  a MediaGo Holding elnöke. A MediaGo Alapítvány alapítója, amely azért jött létre, hogy versenyképes tudásalapot és gyakorlatot adjon a pályakezdő fiataloknak; valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola - Digitális marketing szakirányú képzés külső szaktanácsadója. Speciális szakterülete: On-line kereskedelmi marketing

1.       Mióta foglalkozol a szakterületeddel, és mikor estél igazán szerelembe azzal, amivel foglalkozol?

Informatikával 1988 óta, médiával 2001 óta foglalkozom. A két terület találkozásakor és kibontakozásakor 2007-ben leltem meg ezt az igazi kihívásokkal teli szakterületet.

 

2.       Mesélj a legérdekesebb esetről, amit átéltél a munkád során/szakmai életedben!

Számomra mindig az a legérdekesebb, amire épen készülök. Most például a 2014 évi fejlesztések kötnek le a MediaSales-nél. A célunk egy olyan pontosan célozható on-line reklámrendszer fejlesztése, ami úgy gondolkodik és cselekszik mint egy mesterlövész. Nem oda lő ahol a célpont van, hanem ahol majd lesz. Előre felkészül, elemez. Figyelembe vesz minden ismert tényezőt és a legmegfelelőbb reklámot, a legmegfelelőbb formában juttatja el az internetezőhöz.

3.       Jó irányba haladnak a kis/közepes/nagyvállalatok a marketing/online marketing területén?

Igen. Kénytelenek. Akik nem így tesznek, azok egyre gyorsuló tempóban esnek ki a versenyből. A globális hatások és a technikai fejlődés kényszerpályára állított minden céget.

4.       A gyorsulás hol áll meg? Megállhat-e?

Szerintem nincs gyorsulás! Ezt a tempót diktáljuk már évek óta. Szerencsére lassulás sincs, vagy csak kis mértékben. A válság első évében sokan aggódtunk, hogy esetleg sok minden lelassul, megáll. De az élet bebizonyította, hogy nincs erre mód. Az emberek tartják ezt a ritmust. Azokon a területeken, amelyeken nincs esély a fejlődésre, ott szerkezeti átalakulások mennek végbe azonos lendülettel.

5.       Legvadabb elképzelésed a következő 1-2-5-10 évre?

1 év múlva:

- A weboldalak 90%-a responsive lesz, ebből 25% parallax scroling designnal.

2 év múlva:

- Az asztali PC-k eladása leáll. A régi eszközök 75%-át lecserélik mobil eszközre. Az on-line vásárlások száma megközelíti a bolti vásárlásokét.

5 év múlva:

- Az új digitális oktatási törvény alapján megszűnnek a nyomtatott tankönyvek. A közigazgatás a digitalizáció új lépcsőjére lépve, megkezdi a régi anyagainak digitális feldolgozását. Megjelennek az első virtuális kórházak, ahol távolról zajlik a rendelés. Új divatőrület lesz az emberek körében a virtuális avatár. Ezek az avatárok már elég erős MI -vel rendelkeznek ahhoz, hogy pár területen helyettesítsék tulajdonosukat. Például az autóvezető avatárunk a mi stílusunkba tudja vezetni a robotizált autónkkal.

10 év múlva:

- Megszűnnek a weboldalak. Már minden természetes és jogi személy, valamilyen social felületen keresztül mutatja be magát és termékeit. Kezdenek elterjedni a biológiai alapú informatikai eszközök, amelyeket pár vallási alapon működő állam továbbra is elutasít és tilt. A büntetőtörvénykönyvekben megjelenik a teljes profil elkobzás és törlés fogalma. De ezt csak nagyon súlyos virtuális személyek ( avatárok ) elleni cselekményeknél alkalmazzák. Megkezdődik a csődbe ment Facebook részvényesek kártalanítási pere. Megszületik az első világpolgár, akit már nem mint Magyar hanem mint FÖLD LAKÓ anyakönyveznek.

 

6.       Betelik-e a tudáspohár valaha?

Ha betelik a tudáspohár vége a világnak. Kívánom, hogy soha ne teljék be.

 

7.       Jóval több információt dolgoz fel az agyunk, mint korábban - hol a határ?

Nem dolgoz fel több információt, csak hatékony segítői vannak. Cserébe ma már nem észlelnék egy ránk leselkedő vadállatot és nem tudnánk sem elfutni, sem legyőzni, mint őseink. A trükk, hogy minden esetben a következő lépésünkhöz szükséges összes variánsból a legoptimálisabbat válasszuk. Ettől még a mai ember agya is nagyon messze van.

8.       Részt vennél-e valaha olyan projektben, amelynek céljával nem értesz egyet?

Csak azért, hogy megszüntessem.

Vissza

Hogyan lett egy ötletből „Az Év Honlapja”? – A FutureManagement útja

2025. 06. 02.
Egy weboldal, amiben nemcsak funkciók és pixelek, hanem munka, csapat és hit is van. "Az Év Honlapja 2024" elismerés számunkra nem csak egy díj, hanem visszaigazolása ann…
Bővebben

Digitalizáció: A jövő, ami már itt van

2025. 05. 28.
A digitalizáció mélyreható átalakulást hozott az ingatlanközvetítői piacon, amelyre a sikeres vállalatoknak gyorsan és rugalmasan kell reagálniuk. A Duna House esetében ez a válasz az i…
Bővebben

„Reményt is adunk, nem csak tudást” – Az SNI SULI forradalmasítja az érzékenyítést az online térben

2025. 05. 23.
Az alábbi interjúban az SNI SULI csapatával beszélgettünk, akik Magyarország első olyan online streaming platformját hozták létre, amely kifejezetten az ADHD-s, autista, diszlexiás és m…
Bővebben
További hírek