Kihirdették 2013 legjobb honlapjait!

2013-12-05

 

Idén is kihirdették a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közös szervezésében létrejött "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit. A pályázatra idén 333 nevezés érkezett, rengeteg kiváló minőségű honlappal.

A tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a Szolgáltatás (40), az E-kereskedelem (26) és a Márkasite (22) kategóriákban voltak, de sokan neveztek a Személyes és portfólió oldalak (22) kategóriába is.

A díjakat ünnepélyes díjátadó keretében Varga István, a pályázat alapítója adta át. A díjátadó házigazdája pedig a MTVA-ból jól ismert Varga Edit volt. Az est folyamán a Seoseeker tulajdonosai 3 díjat, illetve egy különdíjat is átadtak a legjobb mutatókkal rendelkező honlapoknak.

 Az eredményhirdetés során a gála ünnepélyes köszöntőjében Varga István az online marketingről a következőket nyilatkozta: „Sokkal nyitottabb, sokkal közösségibb világ felé haladunk. A jövőben tarolni fognak az új modellek, amelyben az ’X, Y és Z generáció’ tagjai határozzák meg az erővonalakat. Ők már a neten élnek, és felrúgnak minden eddigi szabályt. A gyorsuló világban is megállják a helyüket és ők fogják diktálni a trendeket. A vállalatoknak erre a kihívásra kell reagálniuk, és fejleszteniük digitális stratégiájukat. Célunk, hogy a következő években az ilyen előremutató megoldásokat díjazzuk.”

A közönségszavazás nyertese a Ma este Színház! lett. Az est folyamán több díjat is bezsebelt például az fps webügynökség Kft. az MKM Marketing Kft., valamint a Kirowski Isobar is. De díjazták többek között Müller Péter hivatalos oldalát, a NetPincér.hu-t, és a Primagáz Hungária Zrt. weboldalát is. Az Év Applikációja a köpönyeg.hu mobil alkalmazás lett.

A díjátadó gálát idén is a Ustream.tv internetes szolgáltatás segítségével online is figyelemmel követhették azok, akik nem tudtak ellátogatni a rendezvényre.

A nyertesek teljes listája a linkre kattintva olvasható.

Vissza

Scrollytelling

2026. 05. 15.
A digitális térben ma már nem elég egyszerűen információt közölni — figyelmet kell megragadni és élményt kell teremteni. A scrollytelling pontosan ezt teszi: a történetmesélés és…
Bővebben

AI-alapú weboldalkészítés

2026. 05. 15.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt teljesen átalakította a weboldalkészítés világát. Ma már elég néhány mondatot megadni egy AI-eszköznek, és perceken belül elkészülhet egy kom…
Bővebben

Interjú a Krelab Agency csapatával

2026. 05. 07.
A Krelab Agency számára a webfejlesztés jóval több, mint látványos design vagy technikai kivitelezés: minden projekt mögött stratégiai gondolkodás, rendszerszintű építkezés és prémium m…
Bővebben
További hírek