Az előző évek egyik nyertese a BILLINGO

2018-09-17

A Billingo csapata már kétszer indult  ’Az Év Honlapja’ megmérettetésen.

2016-ban a B2B és a Szolgáltatások kategóriában is elnyerték ’Az Év Honlapja’ díjat. 2017-ben Szolgáltatások kategóriában Minőségi díj nyertesek lettek, B2B  kategóriában pedig ismét sikerült megszerezniük ’Az Év Honlapja’ elismerést.

A nevezésnél leginkább a kíváncsiság motiválta őket, visszajelzéseket szerettek volna kapni. Arra gondoltak, mennyire motiváló lenne a csapat számára, ha nemcsak egymás közt pislognak össze, milyen ütős honlapot készítettek, de egy nívós szakmai zsűri is elismeri a munkájukat.

Ezek mellett természetesen egy rangos versenyen való eredményes részvétellel járó marketing érték sem volt elhanyagolható számukra, és ezt azóta is igyekeznek kihasználni minden helyen, ahová csak passzol, például Facebook-on, hírlevélben, blogon büszkén osztják meg követőikkel.

Ha egy jó honlap fő ismérveit kell megnevezni, a Billingo csapata nem funkciókban gondolkodik, hanem a (potenciális) célközönségét szeretné kiszolgálni . Természetesen a feature-ök sem hiányozhatnak, de nem ez a tervezés alapja. A honlapot folyamatosan alakítják, bővítik. Nagyon büszkék a szegmentált kommunikációjukra, célzottan kommunikálnak a felhasználóikkal, nem sulykolják mindenkinek ugyanazt az üzenetet.

 

A Billingo életében a saját honlap nagyon fontos szerepet játszik, hisz ott gyűjtik a felhasználókat, leginkább a blogon való kommunikáció segítségével, ahol folyamatosan írnak fejlesztésekről, tippekről, trükkökről, és fontos tudnivalókról, jogszabály-változásokról.

 

Gratulálunk többszörös nyertesünknek, a Billingo csapatának! Ismerve maximalizmusukat, szakmai tudásukat, ügyfélorientált hozzáállásukat, várjuk őket idei pályázatunkon is!

A pályázatokat 2018. október 15-ig lehet honlapunkon leadni. A közönségszavazás csupán egy kattintás, így a nevezők rajongóik, közösségük bevonásával és mozgósításával egyszerűen gyűjthetnek szavazatokat.

Az ünnepélyes díjátadó 2018. november 14-én a ’Marketing Summit Hungary’ konferencián lesz.

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek