Közlemény

2018-11-08

Lezárult a 17. ’Az Év Honlapja’ pályázat, a szakmai zsűri már értékeli a 25 kategóriában beérkezett színvonalas pályaműveket.

Az utóbbi években több pályázónk is sikeresen bevonta követőtáborát a közösségi média segítségével, hogy kedvenc weboldalukat hozzásegítsék a Közönségdíj elnyeréséhez. Ezt kifejezetten üdvözöltük, hiszen ez a díj a közönség véleményéről, a közösség mozgósításáról, kedvenc weboldalának sikeressé tételéről szól. Idén azonban néhány nevezőnk nem etikus módon próbálta bevonni a közösséget a versenybe, ami számunkra elfogadhatatlan. A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy a verseny tisztaságának megóvása érdekében 2018-ban ’Az Év Honlapja’ nem ítél oda Közönségdíjat.

Nagyon köszönjük a felkészülést, a részvételt és a drukkolást, és elnézést kérünk minden érintettől a nem várt kellemetlenség miatt.

November 14-én este a Marketing Summit Hungary-n kiderül kik kapják az idei ’Az Év Honlapja’ díjakat.

Az Év Honlapja Team

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek