Chatbotok

2019-01-29

A mesterséges intelligencia óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években és egyre elterjedtebb a gyakorlatban történő alkalmazása is. A Chatbotok valójában már évtizedek óta léteznek, azonban a vállalkozások mostanában kezdték el kiaknázni a benne lévő üzleti lehetőségeket. A robotok részben szimulálják az emberi cselekedeteket, a Chatbot pedig lényegében egy olyan szoftver, ami képes az emberi beszélgetés szimulálására, utánzására. 

A chatbotok számos előnnyel rendelkeznek és nagyban megkönnyítik a cég és a fogyasztók közötti kapcsolat fenntartását.

Habár sok-sok lehetőség rejlik a chatbotokban, egy alapszintű megoldást nem különösebben bonyolult összeállítani. Elérhetők template-ek, melyek alapján összedobhatod az igényeidnek megfelelő botot, amit már csak integrálni kell az adott chat-alkalmazásba. Nyilván, ha összetettebb megoldásokra törekszel, akkor belefuthatsz nehézségekbe, és alaposan át kell gondolni a chatbotod működését, de nem muszáj egyből nagy fába vágni a fejszédet. A technológiai oldal tehát adott. Amivel több időt kell eltöltened, az az, hogy személyiséget adj a botodnak, kialakítsd a kommunikációs stílusát. Érdemes tehát először bétaverzióként kezelni az induló chatbotodat, majd a felhasználóktól érkező visszajelzések alapján csiszolni rajta, kiegészíteni, ha szükséges. De amint kész van, minden egyes szó, amit a chatbotod kimond, a cégedet fogja prezentálni.

A chatbotok azért nagyszerűek, mert a segítségükkel a felhasználóidat tényleg csak azokkal az információkkal terheled, melyeket kérnek.
A chaten nem használunk hosszú szövegeket, mindig csak rövid válaszokat adunk, reagálva egy-egy kérésre, kérdésre. A chatbotok a legjobb eszközt jelentik ahhoz, hogy az embereket hosszabb ideig a platformon tartsd, csak hagyni kell, hogy beinduljon és működjön a kommunikáció a bot és az ember között. A chatbotok egyik legjobb tulajdonsága az, hogy nem emberek, így mindig egy kattintásnyira vannak Tőled, ha használnád őket, azaz bármikor rendelkezésedre állnak. Ez az azonnali elérhetőség az, ami mindig vonzó az emberek számára.

Az azonban egy tévhit, hogy a Chatbot egy olyan program, ami hasonlóan kommunikál egy emberrel, mint azt egy másik ember is tenné. Lehetséges, hogy ez a végcél, de a jelenlegi technológiával ez még nem megvalósítható. A másik gyakori tévhit, hogy a Chatbotok csak szöveggel és hanggal kommunikálnak. A technológia ma már lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy interakcióba lépjenek a chatbotokkal grafikus interfészen keresztül. Az iparági tendenciák is ebbe az irányba mutatnak, hiszen a Facebook Messenger is lehetővé teszi már, hogy egyedi grafikus felületet hozzunk létre a Chatbotok számára.

Chatbotok típusai

1.Előre megírt (Scripted)

Az ilyen típusú chatbotokkal folytatott beszélgetések, csak az előre meghatározott módon és irányokba tudnak zajlani. Minden felmerülő kérdésre, egy előre beprogramozott választ kapunk. Ettől a chatbot semmiképpen nem tud eltérni. Ez a legegyszerűbb típusa a chatbotoknak.

2.Intelligens

A mesterséges intelligencia használata lehetővé teszi a számukra, hogy rugalmasabb válaszokat adjanak a felhasználók kérdéseire. Minden egyes beszélgetésből tanul a chatbot és legközelebb már ezeket a tapasztalatokat felhasználva válaszol a kérdésekre. Azonban a mesterséges intelligenciának is vannak korlátai. A chatbot nem érti a bonyolultabb kontextusokat és a kétértelműséget.

Néhány gyakori példa az alkalmazási területeire:

  • Éttermi rendelések felvétele
  • Promóciók eljuttatása a felhasználókhoz
  • Marketingkampány, amely interakcióba lép a felhasználókkal
  • Segítségnyújtás webáruházakban
  • Egyszerűbb ügyfélszolgálati kérdések kezelése
  • Színházjegy, repülőjegy foglalása
Vissza

Hogyan legyen felhasználó-központú a weboldalad?

2019. 04. 15.
A felhasználó-központú design egy olyan kifejezés, melyet a termékgyártók használnak az emberek számára történő tervezés folyamatának leírására. A felhasználó-központú design olyan mego…
Bővebben

Emojik használata, a jobb átkattintási arányért

2019. 04. 09.
Az emojik sokáig csak a fiatalabb generációk kommunikációjának részét képezték, mára azonban a mainstream online kommunikáció részévé váltak. Nem lehet úgy kiküldeni egy e-mailt vagy fe…
Bővebben

Hogyan érj el weboldalladdal jobb helyezést a Google keresőben?

2019. 04. 02.
Egy vállalkozás sikere nagy mértékben múlik azon, hogy mennyire hatékonyan tudnak új ügyfelet szerezni. Ennek az ügyfélszerzésnek a legolcsóbb és egyben az egyik leghatékonyabb formája…
Bővebben
További hírek