Hasonlítsuk össze az Y és Z generációt! Miben változott a világszemlélet a két nemzedék alatt?

2014-03-03

Az Y generációba tartozunk mi, akik 1976 és 1995 között jöttünk világra. A számítógép és mobiltelefonok technológiája számunkra már nem ismeretlenek, hiszen ebbe születtünk bele. Kiskorunktól kezdve olyan játékok álltak rendelkezésünkre, amik mind-mind a digitális készségeinket fejlesztették. Szüleinknek, akik az X generációt képviselik, már azok az eszközök is megdöbbenést okoztak, amelyek a mi nemzedékünknél hódítottak teret, és most megérkezett a Z generáció, akikkel szinte már mi sem tudunk lépést tartani.

A Z generáció egy olyan korosztály, amely 1996-tól napjainkig tart. Ők születésükkel a legfejlettebb digitális világba csöppentek, ahol már minden Online és virtuális térben zajlik. Ezért az sem véletlen, hogy a „digitális bennszülöttek” elnevezéssel emlegetik őket.


Kinek joga eldönteni, hogy vajon ezzel ők jól jártak-e? Hiszen abból a szempontból igen, hogy nagyon könnyen elsajátítják a különböző digitális eszközök használatát, ezáltal nem jelenthet számukra nehézséget alkalmazkodni a mai oktatási- és munkakövetelményekhez, viszont személyes kapcsolataik elcsökevényesednek, minden kontaktust bekebelez az Online örvényszerű ereje.


Mi már egy fogyasztói társadalomba születtünk bele. Szüleink és nagyszüleink (baby boomerek) rengeteg munka árán valósították meg azt, amire vágytak. Rettentő nehéz adottságok mellett tettek szert lakásra, házra, autóra és próbálták meg kialakítani egzisztenciájukat. Ebből kifolyólag ők mindent megtettek annak érdekében, hogy minket önállóságra és szabad véleménynyilvánításra neveljenek. Talán ennek köszönhető az, hogy mi sokkal nagyobb önbizalommal ugrunk fejest a lehetőségekbe és megpróbáljuk életünket szabadabban élni, feladatainkat könnyedebben ellátni.


Utol tudjuk-e érni a Z generációt? Véleményem szerint nem. Hiszen a digitális intelligencia a „vérükben van”. Nem ugyanolyan aggyal gondolkodunk. Mi nem tudunk elrugaszkodni a gyerekkorunkban berögződött szokásoktól, nem tudjuk és nem is akarjuk mellőzni a kézírást, a könyvolvasást, szívesen veszünk elő és hallgatunk meg újra egy kazettát és érthetetlenül állunk a Snapchat előtt.


Most a Z generáción a sor. Számukra minden lehetőség adott egy új, modern, de mégis emberséges világ megalkotására, feltéve, ha ellen tudnak állni, és nem szállnak fel a mókuskerékre.

Vissza

Hogyan legyen felhasználó-központú a weboldalad?

2019. 04. 15.
A felhasználó-központú design egy olyan kifejezés, melyet a termékgyártók használnak az emberek számára történő tervezés folyamatának leírására. A felhasználó-központú design olyan mego…
Bővebben

Emojik használata, a jobb átkattintási arányért

2019. 04. 09.
Az emojik sokáig csak a fiatalabb generációk kommunikációjának részét képezték, mára azonban a mainstream online kommunikáció részévé váltak. Nem lehet úgy kiküldeni egy e-mailt vagy fe…
Bővebben

Hogyan érj el weboldalladdal jobb helyezést a Google keresőben?

2019. 04. 02.
Egy vállalkozás sikere nagy mértékben múlik azon, hogy mennyire hatékonyan tudnak új ügyfelet szerezni. Ennek az ügyfélszerzésnek a legolcsóbb és egyben az egyik leghatékonyabb formája…
Bővebben
További hírek