Lezárult a 2020-as ’Az Év Honlapja’ nevezési időszaka

2020-11-06

Véget ért a 2020-as 'Az Év Honlapja' pályázat nevezési időszaka. A versenyre rekordszámú nevezés érkezett. 289 látványos honlap, applikáció, kreatív és technológiai megoldás, valamint digitális marketing kampány méretteti meg magát összesen 26 kategóriában.

Kategóriáink közül továbbra is a Szolgáltatás (35), és az E-kereskedelem (37) a legnépszerűbbek. Emellett ’Az Év Applikációja’ (16), a B2B (14), az Oktatás (18), és a Turizmus (17) kategóriákban is szoros verseny várható. A szakmai zsűri tagjai még a héten megkezdik az idei remek pályázatok értékelését.

„A vállalati digitalizáció hazai beindulása mind a nevezőszámban mind a pályázatok minőségben is jelentős emelkedést hozott. A piac szereplői felismerték és láthatóan kezdik komolyan venni a ’Digitális Transzformáció’ vállalati kihívásait.” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.

 

A pályázat nevezési időszaka lezárult, a közönségszavazás azonban még tart. A pályázók 2020. november 26-ig mozgósíthatják közösségüket, akik szavazataikkal támogathatják kedvenceiket!

A héten bejelentett víruskorlátozások miatt ’Az Év Honlapja’ ünnepélyes Díjátadójára várhatóan 2021. január végén kerül sor, melyre minden nevezőt szeretettel várunk.

Pályázóinknak köszönjük a bizalmat és egyúttal sok sikert kívánunk! 

Az Év Honlapja Team

https://www.azevhonlapja.hu/

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek