Mi tartozik a Művészek, közszereplők honlapjai kategóriába?

2021-10-18

Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította.

A közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben.

Olyan személyek (pl. sportolók, csapatok, politikusok, celebek, zenekarok) weboldalainak nevezéseit várjuk ebbe a kategóriába, akik hivatásszerűen tevékenykednek a közéletben. Mivel számukra a mindennapi élet részét képezi a figyelem, ezért fontos az információgazdag tartalom. Azonban legalább ennyire fontos a kreatív, látványos, ugyanakkor figyelemfelkeltő és a céljaikat, egyéniségüket kitűnően tükröző honlap kialakítása is, mely versenyelőnyt jelenthet más, hasonló személyekkel és honlapokkal szemben. A zsűrizésnél kiemelkedő szerepet kap az interaktivitás is, hiszen az állandó visszajelzés, a kétoldalú kommunikáció elengedhetetlen ebben a szakmában.

Kreatív és esztétikus megoldásokat keresünk ebbe a kategóriába is ’Az Év Honlapja’ pályázatra. Várjuk sok szeretettel a nevezőinket.

Vissza

Insight, technológia, élmény: Mitől működik valójában egy digitális megoldás?

2026. 10. 14.
Egyre több feladatot vesznek át algoritmusok, a tudás pedig bárki számára azonnal elérhetővé vált. De vajon mitől lesz sikeres egy szervezet, ha a technológia már nem jelent önmagában v…
Bővebben

Jubileumi nagyinterjú Bogdán Dáviddal

2026. 10. 14.
Mitől válik egy digitális megoldás valódi piaci sikerré a látványos funkciók helyett? A több ezer hazai szolgáltató mindennapjait automatizáló és megkönnyítő Salonic tavalyi triplázása…
Bővebben

Bemutatkozik 'Az Év Honlapja' virtuális asszisztense

2026. 10. 13.
,,Ha felhívlak, a honlapotok már felkeltette a figyelmünket!"
Bővebben
További hírek