Debrecen, az Internetes Kultúra Fővárosa

2015-01-09

2014-ben Debrecen lett az „Internetes Kultúra Fővárosa". A Magyar Marketing Szövetség által kiosztott vándordíjat annak a vidéki városnak ítélik oda, amely a legtöbb „Az Év Honlapja" címet szerzi az adott évben. 2014-ben a debreceni tervezők munkái szerezték a legtöbb, összesen öt elismerést. A díjakat három civisvárosi cég: a Kreatív Vonalak Kft., a PW Studio Kft. valamint a WebShop Marketing Kft. érdemelték ki kiemelkedő munkáikkal.

Az Év Honlapja cím elnyerésére meghirdetett pályázat célja a hazai online-kultúra erősítése, illetve értékteremtő, kiemelkedő minőségű honlapok díjazása. Az Év Honlapja Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázata, amelyet 25 kategóriában hirdettek meg – 2014-ben már egyébként 13. alkalommal.

A felhívásra magyar nyelvű weboldallal lehet pályázni, melyet a honlapot fejlesztető cég, személy vagy a honlap tulajdonosa nyújthat be. A weboldalakat szakmai zsűri szempontjai szerint - design, impresszió, innovativitás, interaktivitás, tartalom, navigáció – bírálták. Egy kategóriában a zsűri döntése alapján Az Év Honlapja kategória díj, különdíj és minőségi díj is kiosztásra kerülhet attól függően, hogy az adott kategóriába milyen weboldalakat neveztek. A civisváros nem első alkalommal lett az Internetes Kultúra Fővárosa. A kitüntető címet viselhette már 2012-ben, 2013-ban pedig holtversenyben Miskolc városával. 2014-ben az itt működő innovatív és kreatív cégeknek köszönhetően ismét Debrecené lett az elismerés.

A nyertes cégek közül a PW Studio Kft.2014-ben a vándordíj mellett további négy díjban is érintett:  Márkasite kategóriában Amin Impex Kft. – avidelighting.hu oldala 2014. Minőségi Díját nyerte. A T.E.L.L. Rendszerszolgáltatások Kft. easyTRACK.hu weboldala B2B kategóriában Különdíjban részesült. Társfejlesztőként készített printmagus.com oldalukat pedig B2B kategóriában Az Év Honlapja Díjjal, míg szolgáltatás kategóriában pedig Különdíjjal értékelte a szakmai zsűri. A WebShop Marketing Kft. terméke, az OptiMonk egy 2014-ben indult új, innovatív megoldás, amely más weboldalaknak nyújt segítséget az online-bevételek növeléséhez.

Az Év Kreatív Megoldása minőség díját elnyert szoftvert készítő debreceni fiatalokból álló csapat célja 2015-ben a nemzetközi terjeszkedés és a megoldás világszinten történő elterjesztése. A 12 éve működő Kreatív Vonalak Kft. kisvállalati márkaépítéssel foglalkozó, országos hírű tervezőiroda. A 2014-es Év Honlapja versenyen két általuk tervezett oldal is díjat nyert: a Golden Pallet raklapmárka oldala B2B kategóriában (immár másodszor elnyerve az elismerést) és az Esküvői Magazin oldala Média kategóriában. A most elnyert elismerésekkel együtt nyolcszoros Az Év Honlapja-díjazottak.

 

Debrecen, 2015. január 8.

Vissza

"Az online Árfigyelő így hiteles és megbízható információkat szolgáltat a fogyasztók számára."

2024. 04. 21.
Mai interjúnkban az Online Árfigyelő csapatát kérdeztük, akik "Az Év Honlapja" pályázaton Kormányzat kategóriában Minőségi díjat vihettek haza. A kategóriában való indulással…
Bővebben

Hogyan kommunikálj a közönségeddel?

2024. 04. 19.
Gondolatainkat és önmagunkat akkor tudjuk a legjobban kifejezni, ha kommunikálunk. A kommunikációs folyamat során mindig információkat adunk át és cserélünk az online- és az offline tér…
Bővebben

“Egy ilyen szolgáltatásnak igenis helye van a piacon.”

2024. 04. 17.
Mai interjúnkban dr. Radics Ottót kérdeztük, az Utánvét Ellenőr alapítóját és tulajdonosát, akit innovációjáért Az Év Technológiai megoldása kategóriában különdíjjal jutalmaztunk, így i…
Bővebben
További hírek