,,Olyan innovatív fizetési megoldást hoztunk létre, amely egyedülálló a magyar és az egész kelet-közép európai piacon.”

A PastPay BNPL-t kérdeztük
2023-05-05

Mai interjúnkban bemutatkozik ‘Az Év Honlapja’ pályázója, a PastPay, akik Az Év Kreatív Megoldása kategóriában Különdíjjal távoztak a díjátadóról. Balogh Antóniát, a cég Marketing Managerét kérdeztük az elmúlt évek legnagyobb szakmai és emberi kihívásairól, valamint a jövőbeni céljaikról.

 

Mit jelent számotokra Az Év Honlapja díj?

Azért jelentkeztünk az Év Honlapja Díjra, mert szeretnénk minél nagyobb közönséggel megismertetni az új, kreatív fizetési megoldásunkat, a PastPay BNPL-t, vagyis az üzleti halasztott fizetést. Emellett úgy gondoljuk, hogy a versenyen való részvétel presztízs értékkel bír.

Mi volt a motiváció arra, hogy megmutassátok magatokat a szakmai zsűri előtt? 

Egy olyan innovatív fizetési megoldást hoztunk létre B2B kereskedőknek, amely egyedülálló a magyar és az egész kelet-közép európai piacon. Szeretnénk megismertetni az emberekkel a B2B halasztott fizetési opciót és a benne rejlő lehetőségeket a kereskedők és a vásárlók számára. Az Év Honlapja egy jó lehetőség arra, hogy megmérettessük magunkat hasonlóan ambíciózus más vállalkozásokkal és egy kicsit networkingeljünk is. 

Mikor kezdtétek fejlesztését? Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres, átlátható legyen?

A Buy Now Pay Later fogalma nyugaton már jól ismert, elterjedt fizetési forma volt a B2C és B2B piacokon is. Az erre való növekvő igényt felismertük, felmértük és 2022. áprilisban elkezdtük kidolgozni a PastPay B2B halasztott fizetési megoldás koncepcióját. A szolgáltatásunk alapját korábbi digitális faktoring tevékenységünk adta és erre építkezve alakult a termék. 

Már ekkor szem előtt tartottuk azt, hogy a BNPL ezen a földrajzi  területen még kevésbé ismert, tehát már az alapoktól úgy építettük fel a weboldalt, hogy a releváns információ mindenki számára gyorsan elérhető legyen és a megfelelő üzenetet adjuk át a megfelelő embernek. Emellett szerettünk volna már az elején egy olyan designnal elindulni, amely támogatja a vállalati céljainkat és segít a márkaimázs kiépítésében.

Már induláskor világossá vált számunkra, hogy több nyelvű oldalra lesz szükségünk ahhoz, hogy céljaink megvalósításában maximálisan támogatni tudjon minket a pastpay.com is. Jelenleg 5 országban vagyunk jelen: Magyarországon, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban is használható már a PastPay halasztott fizetés.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok a honlapotok fejlesztése/ elkészítése során? 

Napjainkban elengedhetetlen a user experience, azaz a felhasználói élmény szem előtt tartása, illetve kihívást jelent egy teljesen új, eddig még nem létező, nem ismert szolgáltatást megismertetni az emberekkel. Úgy kellett felépítenünk az oldalt, hogy minden arra járó érdeklődőnek átmenjen az üzenetünk, a lehető leggyorsabban, legegyszerűbben.

A közép-kelet-európai  régióban kiemelten igaz, hogy lokalizálni  kell a tartalmakat, mivel kevesebben fogyasztanak tartalmat angol nyelven, a nyugati régiókhoz képest. Mivel több országban is nyújtunk halasztott fizetési szolgáltatást, többnyelvű oldalt hoztunk létre, amelynek a kezelése folyamatos odafigyelést és precizitást igényel, mivel a tartalmakat minden nyelven szinkronizálnunk kell. 

Emellett fontos volt az is, hogy SEO szempontjából úgy alakítsuk a honlapot, hogy a Google keresésekben hamar megtalálható legyen. Ezt elősegíti a folyamatosan frissülő, több nyelven elérhető blogunk, vagyis a PastPay tudástár. Ehhez több szabadúszó szövegíró szakembert is alkalmazunk, hiszen az összes elérhető nyelven szeretnénk egységesen megjeleníteni a honlapunkat. Ennek eredményeként, több kulcsfontosságú keresőszóra is első oldalon szereplünk a Google találataiban. 

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnerek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért?

Mindkét csoport edukációjára jelentős hangsúlyt kell fektetnünk, hiszen egy olyan szolgáltatást vezettünk be a B2B piacra, amely eddig ilyen formában nem létezett. Első körben a B2B kereskedőket, azaz a mi partnereinket szólítjuk meg, velük szeretnénk megértetni a halasztott fizetés lényegét, hogy utána közösen az ő vásárlóit is el tudjuk érni. 

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat? 

A honlap legfontosabb funkciója a hatékony információnyújtás és az edukáció. Hatékony alatt azt értjük, hogy a lehető leggyorsabban, átláthatóan, kevés görgetéssel, minimális interakcióval eljusson a megfelelő emberhez a megfelelő üzenet. Ezt a megfelelő szövegezés, nyelvhasználat és stílus mellett a felhasználói élmény figyelembevételével tudjuk erősíteni. Hiszen a második fontos lépés az az, hogy az üzenet meg is ragadjon az érdeklődő memóriájában. 

Kihívást jelentett a többnyelvűsítés is, mivel hatékony rendszert kellett arra kidolgoznunk, hogy nagy mennyiségű tartalmat hatékonyan  tudjunk kezelni minden nyelven és ne maradjanak hibák a szövegekben, vagy az ábrákon.

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a vásárlóerőre? Mivel kötelezitek el a fogyasztókat?

A halasztott fizetés egy B2B vásárlás során mind a kereskedő, mind a vásárló likviditását javítja. Mivel a B2B webshop egyből a bevételéhez jut, azt rögtön vissza tudja forgatni. Ezzel egyidőben a vásárló szintén fel tudja használni a pénzét egyéb dolgokra, marketingre, sales tevékenységre, egyéb beszerzésekre, hiszen a beszerzésért elég később, akár a bevételéből fizetni.

A vállalati vevő többet fog vásárolni, hiszen nem kell egyből fizetnie a beszerzésért, a B2B webshop bevétele pedig ennek köszönhetően megnövekszik. A halasztott fizetés bizonyítottan növeli a vásárlók átlagos kosárértékét és csökkenti a kosárelhagyási rátát. A kedvező feltételek mellett a vásárlók többet költenek és többször. A PastPay bevezetése átlagosan 60 százalékkal magasabb kosárértéket, 80 százalékkal alacsonyabb kosárelhagyási rátát és 40 százalékkal magasabb konverziós rátát hoz a webshopoknak. 

Mivel a PastPay B2B halasztott fizetés egyedül nálunk érhető el, így aki vásárlóként elkezdi használni a BNPL-t, csupán a mi rendszerünkön keresztül tudja elérni, akár más beszállítóknál is. Egy felületen keresztül fogja tudni kezelni a saját vásárlásait és fizetendő számláit, így egy sokkal tervezhetőbb működést és cashflowt biztosíthat vállalkozásában.. Kereskedői oldalról pedig a vásárlóknak köszönhető az elköteleződés, hiszen aki elkezd BNPL-lel fizetni, a további vásárlásait is azzal fogja intézni. Így az eladó-vevő kapcsolat is erősödik és a kereskedőnek lehetősége lesz egy sokkal hűségesebb vásárlói bázist kiépíteni és megtartani.

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Célunk a bonyolultnak tűnő halasztott fizetés folyamatot egyszerűvé, átláthatóvá és felhasználóbaráttá tenni. A mai, digitális világban elengedhetetlen a vásárlók folyamatos edukálása ahhoz, hogy az egyes innovációknak valódi hatásai legyenek. Ennek eredményeképpen született meg a PastPay Portal felület, melynek használata könnyen elsajátítható, működése gyors és a BNPL folyamatok jól átláthatóak, így a felhasználók gyorsan tudnak adaptálódni, nincs szükség hosszú tanulási görbére. Emellett nemzetközi szinten növelni szeretnénk a pénzügyi tudatosságot és segíteni a vállalkozóknak eligazodni a pénzügyi világban. Azt látjuk, hogy a B2B BNPL egyik nagy kihívása, hogy a vállalkozók nagy része egyáltalán nem vagy csak kevéssé ismeri ezt a fizetési megoldást, ezért honlapunkon egy mindenki számára elérhető PastPay Blogot/Tudástárat is működtetünk több nyelven. (Jelenleg angolul, németül, lengyelül, csehül és szlovákul.) Cikkeink az aktuális gazdasági helyzetet, a fizetési lehetőségeket és megoldásokat mutatják be. Hamarosan videós tartalmakkal és fogalomtárral bővítjük tudástárunk.

További célunk egyrészt a jelenlegi országokban való növekedés, másrészt a terjeszkedés, vagyis PastPay-t használó országok listájának bővítése. Termékünk jelenleg ki tud  szolgálni akármely EU-s országból érkező ügyfelet, a szolgáltatásunkat úgy alakítottuk ki, hogy az EU-szerte valamennyi elérhető pénznemet, illetve az USD-t is támogatni tudja a rendszerünk. Így elsősorban a termék megismertetésére és terjesztésére van szükség további országokban.


 

Vissza

“A biztonságos és funkcionális termékek mellett fontos számunkra a felhasználói, vásárlói élmény és a weboldal esztétikai megjelenése is.”

2024. 05. 06.
A mai interjúnkban a MONTEEN csapatát kérdeztük, akik Ifjúsági kategóriában Az Év Honlapja díjat nyerték el. A MONTEEN egyedülálló küldetéssel indult útnak: megvédeni az ember…
Bővebben

Gerillamarketing a gyakorlatban

2024. 05. 03.
Lehet egy váratlan utcai kampány, egy humoros vagy meghökkentő reklámvideó, vagy akár egy interaktív esemény, amely az embereket bevonja és meglepi. A gerillamarketing célja az, hogy az…
Bővebben

Gerillamarketing: eszközöktől a gyakorlatig

2024. 05. 02.
A gerillamarketing olyan szokatlan és kreatív marketingstratégia, amelynek célja, hogy minimális erőforrásokkal maximális eredményeket érjen el. Mindez „Out of the Box” ez a…
Bővebben
További hírek