,,Talán még nagyobb feladat a Hortobágy iránt közömbös, még „soha nem jártam a Hortobágyon” látogatókat megszólítani."

Interjú a Hortobágyi Nonprofit Kft.-vel
2024-01-10

Mai interjúnkban szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a közönség jobban megismerje pályázónkat, a Hortobágyi Nonprofit Kft.-t. Kitérünk a cég motivációjára a pályázat során, a honlap fejlesztési fázisaira, illetve érdeklődtünk, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézniük és milyen céljaik vannak a közeli és távoli jövőben.

Kik vagytok ti?

A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. az egyik legnagyobb turisztikai szolgáltató Hortobágyon. Bár fő tevékenységünk a tájra jellemző legeltetéses állattartás és a hortobágyi puszta természetvédelmi célú kezelése, ennek elengedhetetlen része a hozzá kapcsolódó pásztor kultúra bemutatása. Társaságunk több rendezvény szervezése keretében, és egész évben elérhető turisztikai szolgáltatásai révén biztosítja, hogy a Hortobágyon ma is élő pásztor hagyományokat minél szélesebb körben ismerjék meg vendégeink. 

Mikor kezdték a fejlesztését a honlapjuknak/applikációjuknak?

Egy már meglévő honlap tovább fejlesztését tűztük ki célul 2023. év elején.

Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres legyen?

​A webfejlesztést több kisebb szakaszra bontottuk, amelyek mindegyikében részletesen átgondoltuk az egyes témaköröket. Az első szakaszban a Tervezés fázisára fókuszáltunk. Itt egy projektindító megbeszélést tartottunk, ahol a Hortobágy Nonprofit Kft. képviselői előterjesztették honlapjuk elképzeléseit. Ezenkívül kidolgoztuk a honlaptérképet és a design vázlatát. A második szakaszban a meglévő arculati elemek alapján alakítottuk ki a webdesign-t, hangsúlyozva a szabadon szerkeszthető elemek fontosságát, hogy a weboldal bármikor friss tartalmat közölhessen a négy évszaknak megfelelően. A harmadik szakasz a back-end fejlesztést tartalmazta, ahol életre keltek a tervezett funkcionalitások, és az egész weboldal működése megvalósult. Az adminisztrációs felület segít az események kezelésében, és testre szabott tartalomkezelő rendszer biztosítja a weboldal hatékony kezelését. Végül, az utolsó szakaszban a fejlesztőcég és az ügyfél egyaránt tesztelte a weboldal teljes frontend és admin részét, majd élesítésre került a weboldal.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok a honlap fejlesztése/ elkészítése során?

Ezen régió turisztikai szezonja főként nyáron tetőzik, de fontos volt olyan weboldalt létrehozni, amely lehetővé teszi a tartalom rugalmas cseréjét, így az év bármely szakában megfelelő információt közölhetünk. Webdesignt tekintve volt ez kulcsfontosságú szempont. Az aloldalakon megjelenő ajánlók segítik a látogatók érdeklődését fenntartani, lehetnek adminban manuálisan választottak vagy véletlenszerűen megjelenők. A Főoldalon található egyedi térkép elkészítése izgalmas része volt a projektnak. Rajta szerepel a Hortobágy település és a nemzeti park térképe is, kiemelt látnivalókkal. Ezekre kattintva a látogatók könnyen navigálhatnak a területen és gyorsan megtalálhatják a céljaikat.

Miért gondoljátok, hogy tiétek ‘Az Év Honlapja’?

A weboldal webdesignját a Hortobágyi Nemzeti Park minden évszakban mutatkozó változatos arcára alapoztuk, és egy négy évszakos dizájn keretében tervezték. A weboldalon található tartalom dinamikusan szerkeszthető, biztosítva a friss és változatos felhasználói élményt. A főoldalon található videók véletlenszerű lejátszása további vizuális élményt nyújt a látogatóknak. Emellett egy egyedi térképet is tartalmaz, ami segít a látogatóknak Hortobágy település és a Nemzeti Park felfedezésében.

Hogy jelenik meg a felhasználói élmény a honlapon/applikáción? Mivel kötelezitek el őket?

Az új honlap fejlesztése során arra törekedtünk, felhasználóbarát legyen az oldal. Mindenki könnyen megtalálhassa a számára érdekes információkat. Könnyedén kereshessen a programok, események között. Dátum keresővel és az események címkézésével a felhasználók könnyen megtalálhatják az érdeklődési körükhöz leginkább passzoló programokat. Interaktív térkép segítségével már a helyszínre érkezés előtt, vagy a helyszínen tájékozódhatnak az attrakciók helyéről. Folyamatos tartalom frissítéssel a legaktuálisabb eseményekről tájékozódhatnak. A visithortobagy.com a kiindulópontja kíván lenni egy hortobágyi kirándulásnak.   

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnereknek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért?

Turisztikai szolgáltatóként a fogyasztóinknak, vendégeinknek való megfelelés a nagyobb feladat, mivel a Hortobágyra érkező vendégek életkor, érdeklődési kör, motiváció szempontjából is nagyon különbözőek. Talán még nagyobb feladat a Hortobágy iránt közömbös, még „soha nem jártam a Hortobágyon” látogatókat megszólítani. 

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat/applikációkat?

Az oldal december elejére készült el és az elmúlt turisztikai szezonban még nem használtuk, így a következő hónapok üzemelése során láthatjuk majd milyen irányban kell tovább fejlesztenünk. 

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a látogatókra? Mivel kötelezitek el őket?

Reményeink szerint az új oldal hamarosan valóban egy Hortobágyi kirándulás tervezésének legfontosabb eszköze lesz. 

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Az oldal egyben a Tourinform Hortobágy információs oldalaként is működik. Szeretnénk minél több hortobágyi turisztikai szolgáltatót (szállás, vendéglátó, turisztikai attrakció) megjeleníteni az oldalon. Egy olyan Tourinform irodát üzemeltetni, melybe betérve a látogató minden kérdésére választ kaphat. A visithortobagy.com oldal kiemelt eleme kell legyen a szolgáltatás nyújtásunknak. Az információ szerzés mellett az irodában kerékpár és roller bérlésre, szervezett programok foglalására, események elővételes jegyvásárlására is lehetőséget biztosítunk majd. Ezen szolgáltatások látogatók számára történő minél könnyebben történő elérését is segíteni szeretnénk az új oldallal.    

Vissza

Legyen a Tiéd Az Év Kreatív Megoldása!

2024. 07. 22.
Sokan úgy vélik, hogy még egy telített piacon is elég csupán egy kreatív ötlettel előállni (például egy új termék, szolgáltatás, vagy a digitális közegben létrehozott tartalom) a sikerh…
Bővebben

A Művészet Jövője: Az NFT-k és a Digitális Műalkotások

2024. 07. 17.
A művészet és a technológia kapcsolata mindig is egy izgalmas kérdés volt, de az utóbbi években az NFT-k (Non-Fungible Tokens) megjelenése új dimenziót nyitott meg a digitális művészet…
Bővebben

Legyen a Tiéd Az Év Applikációja!

2024. 07. 16.
Az Év Applikációja díj elnyerése nem csupán presztízst jelent, hanem egyben elismerést is a digitális innováció és a felhasználói élmény terén. Az idei pályázat különösen izgalmas, hisz…
Bővebben
További hírek