“A mottónk: Digitális jelenléted, amire mi is büszkék lehetünk.”

Interjú a YCO Digital Agency csapatával
2024-04-24

A mai interjúnkban a YCO Digital Agency csapatát kérdeztük, akik Márkasite kategóriában Minőségi díjat szereztek.
A YCO Digital Agency csapata azt tanácsolja azoknak, akik most kezdik el honlapuk fejlesztését, hogy minden esetben legyen tiszta az üzleti cél.  Az interjúban azt is elárulták, hogy mely fogyasztói emóciók a legfontosabbak. 

 

Mi motivált arra, hogy nevezzetek ’Az Év Honlapja’ pályázatra?

Szeretnénk örömet okozni a megrendelőinknek azzal, hogy egy országos szinten elismert szakmai zsűri tartja érdemesnek kitüntetni egy díjjal az általunk készített weboldalt.

 

Milyen szempontokat vettetek figyelembe a weboldal/applikáció megalkotása során? 

A mottónk: Digitális jelenléted, amire mi is büszkék lehetünk. Minden projektünk során erre törekszünk. Természetesen ezen túl megannyi szempont szerepet játszik egy ilyen régóta fennálló cég esetén, mint a Gyermelyi. 

Az alapvető élelmiszerek piacán nem jellemző, hogy egy B2C vásárló a gyártói weboldal alapján választ terméket. Ennek köszönhetően próbáltunk a termékadatlapokon kívül egyéb hasznos / izgalmas tartalmakkal is feldobni a száraztésztákat.  Gondoljunk itt a receptekre, a különböző nyereményjátékokra, valamint a múltidéző cégbemutatásra.

 

Milyen fázisokon kellett végigmenni ahhoz, hogy a weboldal sikeres, jól strukturált legyen?

Többkörös egyeztetés a megrendelővel, valamint a meglévő oldal adatainak és felépítésének megismerésével kezdődött a folyamat. A felhasználói útvonalak megismerése nélkülözhetetlen volt, hogy mind a B2B, mind a B2C látogatókat megfelelően ki tudjuk szolgálni (a B2B útvonal még nem elérhető).

 

Milyen nehézségekkel, kihívásokkal szembesültetek a folyamat alatt?

Kreatív csapatunk szeret elrugaszkodni minden kötöttségtől, de egy több, mint 70 éve meglévő cég esetén, ahol kizárólag a weboldal újragondolása volt a feladatunk erre természetesen nem volt lehetőség. Megannyi arculati elem, offline területen már jól bevált megoldásnak meg kellett jelennie a webes felületen is.

A Republic Group már évek óta kivette részét az offline kommunikációban, így a Republic kreatív csapatával közösen volt lehetőségünk megoldásokat szállítani.

 

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes mihamarabb kiegészíteni a honlapokat? 

Az oldal októberben lett élesítve, és ezen rövid időszak alatt nem tudnék olyan trendet említeni, mely módosítást / fejlesztés generálna.

 

Milyen jó tanáccsal látnátok el azokat, akik most kezdik a honlapjuk fejlesztését?

Minden esetben legyen tiszta az üzleti cél, valamint az egyes célcsoportok perszónája. Kiemelten fontos, hogy elsősorban ne magunknak feleljünk meg hanem a leendő látogatóknak. Tervezzük meg a felhasználói útvonalakat (meglévő adatok esetén, természetesen azok felhasználásával) és mihamarabb vonjuk be a megrendelőt a tervezési folyamatba.

 

Hogy jelenik meg a felhasználói élmény a honlapon/applikáción?

Célunk volt, hogy már az első pillanattól egy olyan felület fogadja a látogatót ami nem megszokott. Az oldal egyik kiemelt része a receptek, ahol a saját gyártású Gyermelyi termékeket felhasználva vezetjük be a látogatót a főzés rejtelmeibe. A receptek kiemeléséhez az oldal “hero” szekciójában egy stop motion animációt álmodtunk meg, mely interaktívan, szkrollozásra játszódik le. A főoldalon ezen túl a következő izgalmas / interaktív megoldások találhatók: termékek parallax mozgatása (ez a legtöbb termék adatlapon is alkalmazásra került), háttérszín váltása az egyes termékkategóriák esetében, amely összhangban van a termékcsomagolás arculatával, teljesen egyedi idővonal a vállalat történetének bemutatására.

 

Milyen hatással volt szerintetek a pályázat arra, hogy a közönség és a fogyasztók jobban megismerjenek titeket?

Mint minden díjunkat így a sokadik ‘Az Év Honlapja’ díjat is promótáljuk social felületeinken, valamint a sales anyagainkban. A hatás egyértelmű. Egy szakmai díj minden esetben bizalmat ébreszt a leendő partnerekben, és ez bizonyosan hozzájárul a hatékonyabb értékesítéshez.

 

Milyen UX és UI szempontokra fókuszáltatok, hogy sikeres weboldalt hozzatok létre?

Kihívást jelentett a mobil nézetek kialakítása oly módon, hogy ne csorbuljon a tartalom az asztali nézethez képest. A receptek megjelenítése valamint szűrése is sok tervezést igényelt, hogy az a lehető legjobban a felhasználók igényeit szolgálja ki (főzési idő / nehézség / tésztaforma / típus).

 

Mely fogyasztói emóciók a legfontosabbak számotokra?

A célunk az volt, hogy egy mindenki számára jól ismert tradicionális márkát, mint a Gyermelyi izgalmas, a mai trendeknek megfelelő interaktív megoldásokkal mutassunk be. Mind a termékek, mind a receptek vizuális megjelenítése azt a célt szolgálja, hogy a kívánatos és egyúttal a minőségi jelzők társuljanak a márkához.

 

Mit jelent számotokra a kapott elismerés?

Büszkeséget és önigazolást, hogy oly sok szakmában töltött év után is képesek vagyunk egyedit és izgalmasat alkotni.

 

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Tovább tágítani ismereteinket a digitális tervezés során, és - ahogy eddig is - feszegetni a határokat a front-end fejlesztőkkel az egyes interakciókkal kapcsolatos megoldások terén.

Vissza

A Művészet Jövője: Az NFT-k és a Digitális Műalkotások

2024. 07. 17.
A művészet és a technológia kapcsolata mindig is egy izgalmas kérdés volt, de az utóbbi években az NFT-k (Non-Fungible Tokens) megjelenése új dimenziót nyitott meg a digitális művészet…
Bővebben

Legyen a Tiéd Az Év Applikációja!

2024. 07. 16.
Az Év Applikációja díj elnyerése nem csupán presztízst jelent, hanem egyben elismerést is a digitális innováció és a felhasználói élmény terén. Az idei pályázat különösen izgalmas, hisz…
Bővebben

Jelenkezz AI alapú marketing megoldások kategóriában

2024. 07. 12.
AI alapú marketing megoldások Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem eg…
Bővebben
További hírek