Nőtt az internet és a mobiltelefon előfizetések száma

2015-09-28

A KSH az előfizetések alakulása mellett a szolgáltatók árbevételét is összesítette.

Az internet-előfizetések száma 13 százalékkal nőtt, így megközelítette a 7,7 milliót, a mobiltelefon-előfizetések száma pedig 181 ezerrel, 1,6 százalékkal bővült a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.

A jelentés szerint, az előzetes adatok alapján, a megfigyelt távközlési szolgáltatók (internet, kábeltelevízió, telefon) távközlési tevékenységéből származó idei második negyedévi nettó árbevétele 204,9 milliárd forint volt, ami folyó áron 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért 203,4 milliárd forintot.

Az idei második negyedév végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió, míg a vezetékes fővonalak száma 3,075 millió volt, utóbbi csaknem 3 százalékkal bővült éves szinten. A mobiltelefon-előfizetéseken belül a havidíjas előfizetések száma meghaladta a 6,6 milliót, ez 5 százalékos növekedést mutat 2014 második negyedévéhez képest. A feltöltőkártyás előfizetések száma azonban 134 ezerrel, aránya pedig 1,8 százalékponttal csökkent.

Az adatforgalom idén 13 300 terabyte volt, 44 százalékkal emelkedve az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi második negyedév óta küldött SMS-ek száma 4,1, az MMS-eké 9,7 százalékkal csökkent, ami a KSH szerint az okostelefonokon használható helyettesítő alkalmazások elterjedésével van összefüggésben.

Az SMS/MMS helyett a messenger alkalmazások hódítanak (kép: pixabay)
A mobilról indított hívások száma a vizsgált időszakban lényegében stagnált (2,1 milliárd), a mobiltelefonálással töltött összes percidő (5,2 milliárd) azonban 7,1 százalékkal bővült a tavalyi év második negyedévéhez képest. A április-júniusban terjedő időszakban egy előfizetésre átlagosan 437 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 4,8 perc telefonálásnak felelt meg - tették hozzá.

A mobilinternet 17 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A mobilinternetes adatforgalom 9,9 ezer terabyte volt, 38 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az idei év második negyedévében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág bevétele meghaladta a 627 milliárd forintot, ami 6,9 százalékos növekedésnek számít az előző év azonos időszakához képest, a 4 fő feletti foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások értékesítésből származó folyó áron számított bevételek révén - olvasható a jelentésben.

/www.mediainfo.hu/

Vissza

A márka arca - hogyan mesél egy weboldal?

2024. 10. 21.
A digitális korban egy márka online jelenléte kulcsfontosságúvá vált, hiszen nem csak a fogyasztók elérését biztosítja, hanem lehetőséget nyújt arra is, hogy kreatívan és érzelmekre hat…
Bővebben

Mutasd meg a kultúra erejét!

2024. 10. 14.
A kultúra az emberi társadalom egyik legfontosabb alappillére, amely összeköti a múltat a jelennel, és irányt mutat a jövő számára. Gazdag és sokszínű formáival – legyen az művész…
Bővebben

Hogyan hódítsd meg a digitális teret?

2024. 10. 07.
Az online térben a közösségek szerepe egyre meghatározóbb. A felhasználók már nem csupán passzív tartalomfogyasztók, hanem aktív szereplői az eseményeknek – részt vesznek a közöss…
Bővebben
További hírek