2015 legjobb honlapjai…

2015-12-03

14. alkalommal került megrendezésre az online kommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, 'Az Év Honlapja' pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 280 nevezés érkezett. 

A díjátadónak december 2-án a már jól megszokott helyszín, a Danubius Hotel Helia adott otthont. Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István (zsűrielnök) ünnepélyes keretek között hirdették ki az idei nyerteseket.


„Évről-évre egyre komolyabb pályázatokat kell értékelnünk a zsűrizés során, mely tényleg nem könnyű munka. Számunkra nagy öröm látni, hogy profi honlapokkal, megoldásokkal neveznek a különböző kategóriákba. Külön kihangsúlyoznám, hogy idén nagy meglepetést okozott a Vendéglátás és a Portfólió oldalak kategória, ugyanis ebből látszik, hogy már nemcsak a nagy vállalatok, hanem a kisebb cégek, magánszemélyek is egyre komolyabban veszik az online jelenlétet! Ez számukra is nagyon fontos dolog!” - mondta Varga István, a pályázat alapítója.
A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés a szolgáltatás (32), e-kereskedelem (24), illetve márkasite (21) kategóriába érkezett. De sok jó megoldás született az applikációk területén is.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a Telenor.hu, a Globalplaza.hu, az International Business School, az mno.hu, a mindmegette.hu, a Herendi Porcelán és a tények.hu weboldalak képviselői is.
A Közönség díjat közel 3000 szavazattal a Go! Angol weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa pedig sorban másodjára Debrecen lett.

A díjazottak teljes listáját az alábbi linken érhetik el:
http://www.azevhonlapja.hu/sajtohir/dijat-nyert-weboldalak-2015 

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

Vissza

Interjú az EgészségAblak vezetőivel

2025. 11. 12.
Az EgészségAblak biztonságos és felhasználóbarát teret kínál, ahol a felhasználók nyomon követhetik az egészségügyi adataikat, intézhetik a teendőiket és tudatosan gondoskodthatnak sajá…
Bővebben

Az Év Honlapja ’Nonprofit’ kategóriája idén is várja a jelentkezőket!

2025. 11. 12.
A non-profit világ alapja az emberi együttműködés, a közösség szolgálata és a társadalmi felelősségvállalás. Az online térben mindez új dimenziókat kaphat, egy jól felépített honlap nem…
Bővebben

Az Év Honlapja ’Média’ kategóriája idén is várja a jelentkezőket!

2025. 11. 11.
A média közéből való kitűnéséhez kézenfekvő módszer egy online felület kialakítása. Segítségével újabb generációkat is megszólíthatunk és növelhetünk hitelességünkön. Kiemelt feladat ez…
Bővebben
További hírek