Nyitólap → Benyújtott pályamunkák

Atalon

Pályázó: Atmedia Kft. - Atalon
Kategória: Média
Elérhetőség: https://atalon.hu/

Szavazz a honlapra a közönségszavazáson!

Célcsoport:

A18-59

Marketing célok:

A honlap fejlesztésének legfontosabb marketingcéljai közé tartozik a tartalomfogyasztás növelése, a visszatérő közönség tudatos építése, valamint az Atalon márka ismertségének és relevanciájának erősítése. A tartalomfogyasztás növelése területén idén új kihívás elé állítottuk magunkat, miközben a podcast mint médiatípus környezetében zajló változások is új alkalmazkodást igényelnek. A „Vodcastok, videók” menüpont bevezetésével diverzifikáltuk a platformon elérhető tartalomformátumokat, és ezzel az Atalon tartalmi pozicionálását is továbbfejlesztettük. A platform ezzel túllépett azon a korábbi meghatározáson, amely szerint „az első magyar szórakoztató audio platform” (korábbi nevén PodPad), és egy szélesebb audiovizuális tartalomkínálatot biztosító felületté vált. Ennek megfelelően már nem kizárólag a hallgatottság, hanem a nézettség növeléséért is versenyzünk a felhasználói figyelemért, ami új tartalomstratégiai és marketingkommunikációs feladatokat is jelent. A visszatérő közönség kialakítása szintén kiemelt terület. A sorozatalapú tartalomstruktúrával arra törekszünk, hogy az Atalon széles és folyamatosan bővülő választékot kínáló digitális platformként legyen jelen a felhasználók életében: szórakoztasson, edukáljon és informáljon. Célunk nem kizárólag az egyszeri tartalomfogyasztás ösztönzése, hanem egy olyan stabil felhasználói bázis kialakítása, amely rendszeresen visszatér a platformra. Hosszabb távon követőket, elkötelezett felhasználókat és heavy usereket szeretnénk építeni, akik számára az Atalon akkor is releváns és rendszeresen használt platform marad, amikor egy-egy általuk kedvelt sorozat lezárul. A márkaismertség és márkarelevancia növelése két szempontból is fontos számunkra. 1. Tartalomgyártói oldalról: a saját gyártású, kizárólag az Atalonon elérhető sorozatok mellett külső, tőlünk független tartalomgyártók számára is publikációs és megjelenési lehetőséget biztosítunk. Ez számukra addicionális elérést és új közönségkapcsolati lehetőséget jelent, miközben az Atalon számára a tartalmi portfólió folyamatos bővítését és diverzifikációját teszi lehetővé. Ennek érdekében fontos, hogy az Atalon a független tartalomgyártók körében is ismert és vonzó publikációs platform legyen, amelyhez érdemes csatlakozni, ezáltal pedig egyre szélesebb és színesebb sorozatkínálatot tudjunk biztosítani a felhasználóknak. 2. Felhasználói oldalról: célunk, hogy az Atalon ne csupán egy-egy konkrét műsorhoz vagy sorozathoz kapcsolódó felületként jelenjen meg, hanem önálló, felismerhető és rendszeresen használt márkává váljon. A márkaismertség erősítésével azt szeretnénk elérni, hogy a felhasználók számára az Atalon önmagában is egy lényeges tartalomforrás legyen, amelyhez új tartalmak, műsorok vagy témák felfedezésekor is természetes módon fordulnak. A hosszú távú cél egy olyan platformpozíció kialakítása, amelyben az Atalon nem kizárólag a rajta elérhető tartalmakat, hanem azok felfedezésének és rendszeres fogyasztásának élményét is képviseli.

Videó:

További pályaművek a kategóriában

Támogató partnereink