Íme 2019 legjobb honlapjai!

Íme 2019 legjobb honlapjai!
2019-11-28

18. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen összesen 183 nevezés érkezett.

A díjátadóra 2019. november 27-én az Extra Budapest színpadán került sor. Varga István László, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István, zsűrielnök ünnepélyes keretek között hirdették ki az 2019. év nyerteseit.

„Az idei termés rendkívül gazdag lett. Pályázóink mindegyike komolyan vette az okos eszközök elterjedését és már eleve mobilra tervezett honlapokkal startolt. Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend várhatóan a jövőben sem változik. A hazai specializált digitális ügynökségek és webfejlesztő csapatok előretörése már évek óta tart. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri! ” - mondta Varga István, a pályázat alapítója.

A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés a Szolgáltatás (25), az E-kereskedelem (20), illetve Az Év applikációja (15) kategóriába érkezett. Emellett számos kiváló megoldás született például Márkasite kategóriában is.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a Pregprogram, a Praktiker mobil applikáció, a Halott Pénz weboldala, az Nr.8. Restaurant & Beer, de elismerést kapott Miskolc Megyei Jogú Város honlapja, a Bár Show, a Kreatív Kedd, a Halott Pénz oldalai mellett az Országos Bírósági Hivatal, a Pénzügyminisztérium okosan a pénzzel oldala, valamint a Kék-sárga kárbejelentőt kiváltó E-kárbejelentő alkalmazás, a Művészetek Háza Veszprém, a Small Friday és a Sportoljma weboldala is.

2019 Az Év Honlapja Abszolút győztese a Mateking.hu lett.

A Közönség díjat több mint 5960 szavazattal az xEmblémázás.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron hatodik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak!

Gratulálunk a nyerteseknek!

A díjazottak teljes listája az alábbi linken érhető el:
https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2019

Vissza

Modern közigazgatás online

2024. 09. 30.
A digitális átalakulás ma már az államigazgatás és a közigazgatás területeit is elérte. Az állampolgárok egyre inkább az online térben szeretnék intézni ügyeiket, és a kormányzati webol…
Bővebben

Kereskedelmi sikerek online

2024. 09. 23.
A hagyományos kereskedelem már évezredek óta az emberi társadalom szerves része, és napjainkban is alapvető szerepet játszik a gazdaságban. A boltok, piacok, áruházak világa olyan közös…
Bővebben

Tanuld meg te is a marketing hatástöbbszörözést!

2024. 09. 18.
A marketing hatástöbbszörözés, vagy multiplikáció egy olyan stratégia, amelynek célja, hogy egy adott marketingtevékenység hatását minél szélesebb körben terjesszük és maximalizáljuk. A…
Bővebben
További hírek