Bemutatjuk a Magyarország 365 fotópályázat honlapját

Miniszterelnöki Kabinetiroda

Kategória:
Kormányzat
A pályázat elérhetősége:
https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/

Marketing célok:

A Magyarország 365 fotópályázatot 2019-ben hirdette meg Magyarország Kormánya azzal a céllal, hogy magas színvonalú alkotásokon keresztül bemutassa az ország értékeit. Amatőr és profi fotográfusok nevezhetnek 3 kategóriában. A fotopalyazat.magyarorszag.hu honlap célja, hogy a pályázók megtaláljanak minden a pályázattal kapcsolatos információt, valamint ezen a felületen lehet feltölteni a pályaműveket is. A honlapon zajlik a közönségszavazás is, ahol a zsűri által kiválasztott legjobb 150 képre lehet szavazni. Mivel a vírus tavasszal keresztülhúzta a terveinket, hogy országszerte vándorkiállításon mutassuk be a legjobb képeket, végül virtuális kiállításon mutattuk be azokat a honlapon. Nagy sikere volt, sok tízezren látták. Emiatt vált fontossá a mobilnézet is, hogy telefonon is minél nagyobb méretben élvezhessék a képeket az érdeklődők. A pályázat honlapjával már a kezdetekkor is az volt a célunk, hogy egy letisztult, informatív és könnyen kezelhető oldallal találkozzanak a pályázók, ahol a fotók dominálnak. Fontos volt, hogy minden információ egy-két görgetéssel, tulajdonképpen kattintás nélkül elérhető legyen. A pályaművek beküldésénél is fontos volt, hogy minél egyszerűbb és egyértelműbb felületet biztosítsunk, hiszen a pályázók között fiatalok és idősek is vannak. Egy virtuális térképet is beépítettünk az oldalba, ahol a pályázók meg tudják jelölni, hol készültek a képeik. De a honlap nem csak egy statikus oldal. Idén ráncfelvarráson esett át, a tavalyi pályázat legjobb képei vezetnek végig minket a legfontosabb információkon. A kategóriaképekkel is segítünk a pályázóknak abban, hogy könnyebben értsék, milyen képeket is vár a zsűri. Tavaly 21 ezer képet küldtek be a pályázók, és a járványidőszak ellenére, idén ezt sikerült túlszárnyalni, 28 ezer kép érkezett. A virtuális kiállítást bővítjük az idei évben legjobbnak ítélt képekkel.

Célcsoport:

A fotópályázat iránt érdeklődő amatőr és profi fotográfusok, valamint a legjobb pályaművekből összeállított virtuális kiállítás iránt érdeklődők

Videó:

Vissza

További pályaművek a kategóriában