Mi az a vásárlói út, és hogyan igazítsd hozzá a weboldalad?

2019-09-05

Minden felhasználó esetében létezik 6-8 olyan pont egy weboldalon, melyen áthalad, mielőtt megrendel valamit. Ez a 6-8 pont rajzolja ki az úgynevezett felhasználói utat a vásárlói tölcséren keresztül. Ezeken a pontokon a felhasználónak meg kell kapnia az éppen szükséges információt, hogy eljusson az igény tudatosításának szakaszából a konverziós szakaszba. Ez nem azt jelenti, hogy enélkül nem hozhatsz létre népszerű, látogatott oldalakat, melyek mondjuk valamely kulcsszóra az első találatok között jelennek meg. Ugyanakkor ezeknek az oldalaknak az előbbiek átgondolása nélkül nem lesz optimális a hozzájárulásuk a cég bevételeihez.

Többféle igényt kell kielégíteni

Mindig van egy olyan csoport, mely még nincs tudatában annak, hogy van egy olyan problémája, melyre a Te terméked kínál neki megoldást. Létezik ugyanakkor egy olyan csoport is, mely már tudatosította a problémát, de még keresi a megoldásokat rá (többek között a konkurenciánál). És persze van egy olyan csoport is, mely már készen áll a megvásárlására annak a terméknek, mely megoldást kínál a problémájára.  Mindez azt jelenti, hogy egy adott pillanatban a cégednek, illetve weboldaladnak legalább háromféle ügyfelet, illetve igényt kell kielégítenie. Figyelembe kell tehát venni az úgynevezett ügyfélutat a weboldal és tartalmának kialakításakor. Az ügyfélút felvázolásának fő célja az, hogy megértsük: a vevő-jelöltek miként jutnak el a probléma felismerését megelőző, nem tudatos állapotból addig, hogy egy átgondolt vásárlási döntést meghozzanak.

Az első szakasz

Az ügyfélútnak vagy vásárlói útnak három szakasza van: a bevonzás, az elköteleződés és a konverzió. A bevonzás szakaszában a látogatók talán még nincsenek tisztában a problémáikkal sem, nem fogalmazták meg maguknak pontosan, hogy mire keresnek megoldást. Nem ismerik a márkád, és fogalmuk sincs az általad kínált megoldásról. Ebben a szakaszban egyszerűen csak válaszokat keresnek, információkat, tudásanyagot, véleményeket, de még nem tudják pontosan, mit is akarnak kezdeni ezekkel. 

Erre a szakaszra olyan tartalmat kell készíteni, melyek révén tudatosítják a felhasználók a problémát, melyre megoldást kell keresniük. A formája bármilyen lehet, ami megfelel a célcsoportodnak: cikkek, videók. A célja a tartalomnak az, hogy elmondja a megoldásokat és az előnyöket a látogatóknak, akik így potenciális leadekké (vevőjelöltté) válnak.

A középső szakasz

Ezután elérkezünk a tölcsér közepére, vagyis az elköteleződés, a megfontolás szakaszába. Ebben a szakaszban minden látogató potenciális leadnek tekinthető, aki éppen a lehetőségeket fontolgatja, köztük a konkurenciát. Ez rendszerint a felhasználói tesztek időszaka. Mivel a vevőjelöltek tudatossága és elvárásai különbözőek, ebben a szakaszban a felhasználóknak különféle kérdéseik vannak. Ha ezekre sikerül válaszolni, akkor az javítani fogja a konverziós arányt. Ebben a szakaszban olyan tartalmat kell készíteni, mely segíti a megfontolást és bizalmat épít. Ehhez olyan tartalmakra van szükség, melyek megmutatják a szakértelmedet az adott iparágban. A tartalom lehet olyan, hogy csak regisztrációval érhető el, de szabadon hozzáférhető is. A lényeg a megfontolás szakaszában az, hogy olyan tartalmat készíts, ami megmutatja, hogy a terméked miként szolgál megoldásként. 

Az út vége

Végül eljutunk a tölcsér aljára, vagyis a konverzióhoz. Ez az utolsó lépés az úton, ahol olyan tartalomra van szüksége a látogatóknak, mely segít számukra átgondolt döntést hozni. Itt abban kell segítened a felhasználóknak, hogy dönteni tudjanak a Te és a konkurencia terméke között, azzal, hogy megmutatod, miért jobb a Te terméked.
Ebben a szakaszban olyan tartalmak készülhetnek, mint az összehasonlítások, a demók, a termékoldalak, a vásárlói történetek, az ajánlások. A végső cél, hogy a jó minőségű leadek fizető vásárlóvá váljanak. Ehhez választ kell adni a leadek felmerülő kérdéseire. Ha ez sikerül, akkor megtörténik a konverzió. Itt tehát a konverziók száma a legfontosabb mérőszám. A lényeg, hogy minden szakaszhoz más tartalomra van szükség, hogy mindig releváns információval lásd el a látogatókat.

http://blog.webshark.hu/2019/09/04/mi-az-a-vasarloi-ut-es-hogyan-igazitsd-hozza-a-weboldalad-tartalmat/
Vissza

Miért fontos a blockchain technológia?

2024. 03. 27.
Manapság egyre több blokklánc alapú technológiával találkozhatunk, ilyen például a Blockchain kategória győztese, a Cryptoscan is. Egy dolog biztos, számos területen tör előre töretlenü…
Bővebben

"Az elsődleges és legfontosabb szempont az alkalmazás felhasználóbarát megjelenése"

2024. 03. 26.
A CryptoScan egy fiatalos csapat, akik először indultak a pályázaton, de máris hatalmas sikert értek el. Olyan felhasználóbarát alkalmazást akartak létrehozni, aminek a kezelése magától…
Bővebben

"Fontos az egyediség és a jó tartalom."

2024. 03. 21.
A REALTHERM Kft. olyan partnert választott, aki képes olyan weboldalt létrehozni, mely tükrözi a gyár modernitását és  helyét a piacon. A Cstudios csapatának projektvezetője, Vanye…
Bővebben
További hírek