20 dolog, amire oda kell figyelned a tartalommarketingben 1.rész
Egyik nap még sziporkáznak a jobbnál-jobb ötletek, más nap pedig egyszerűen bárhogy töröd a fejed, egyszerűen nem jön az a bizonyos ihlet.
A tartalommarketingeseknek általában megvan a saját, bevett rutinjuk arra, hogy hogyan intézik saját tartalmaik elkészítését, terjesztését és elemzését. Azonban, ha túl sokáig kötöd magad ugyan ahhoz a stratégiához, akkor tartalmaid – és ezzel márkád – könnyedén elavulttá válhatnak. Nem számít, hogy milyen rég óta foglalkozol vele, fontos, hogy rendszeresen utánanézz az aktuális marketing trendeknek, illetve, hogy kipróbáld a legújabb eszközöket és technikákat.
Ha szeretnél értesülni ezekről az aktualitásokról, és szeretnéd tudni, hogy milyen tartalommarketing trendekre kell odafigyelned, akkor ez a lista pontosan neked szól!
1. Tervezés az alapja mindennek. Dokumentáld tartalommarketing stratégiádat!
Semmilyen szél nem jó annak a hajónak, akinek nincs célul kiszemelt kikötője. Egyrészt így tanácsadónk és ügyfelünk is tudja, mit kell elérnünk, másrészt bizonyítani is tudjuk, hogy a kitűzött célokat elértük. Sokakat azonban meglepetésként érhet a tény, hogy a tartalommarketingesek mindössze 39%-a rendelkezik előre megtervezett, dokumentált tartalommarketing stratégiával cégük/ügyfelük számára. Ezzel szemben a legjobban teljesítő cégek 65%-a foglalkozik azzal, hogy egy stratégia alapján megtervezze és dokumentálja tartalommarketingjét.
Bizonyított tény, hogy azok, akik papírra vetik céljaikat sokkal valószínűbb, hogy el is érik azokat – ez a logika pedig a tartalommarketing stratégiára is érvényes. Tehát ha még nem tetted meg, Ideje leülnöd, és tüzetesen átvilágítanod céged (vagy ügyfeled) jelenlegi tartalomstratégiáját, céljait, illetve mindazt, amit e célok eléréséért tesznek. Ez után ellenőrizd tartalommarketinged haladását – jó irányba mész? Hol javíthatnál?
2. Kövesd figyelemmel versenytársaid törekvéseit
Mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, csak saját magát ismételgeti, és minden tartalma ugyan arról szól. Ha veled is ez a helyzet, akkor ideje ihletet meríteni – kezdd mindjárt a konkurenciával! Vess egy pillantást versenytársaid taktikáira, de ahelyett, hogy lemásolnád őket, próbáld kitalálni, hogy mivel különíthetnéd el magadat (és a márkát, amit képviselsz) a mezőnytől.
Jelöld ki tartalomstratégiád egy területét, amin javítani szeretnél, és nézd meg, hogy a versenytársak hogyan érik el céljaikat az adott területen. Ez után kezdj el gondolkodni azon, hogy hogyan körözhetnéd le a konkurenciát azzal, hogy lényegesen több erőfeszítést fektetsz a dolgokba. Például, ha írnak egy blogbejegyzést egy adott témáról, akkor dolgozd fel az adott témát te is, de videók, letölthető dokumentumok, és akár infografikák formájában is.
3. Figyelj oda a felhasználói élményre
2019-et írunk, és a felhasználói élmény nem csupán egy utólagosan rácsapott dolog kéne legyen a webhelyeken. Tartalmaid elkészítésekor nem csak arra kell odafigyelned, hogy kielégítsd velük az információs, vagy éppen szórakozási szükségleteit, hanem arra is, hogy tökéletesen illeszkedjenek minden eszközhöz, amin elérhetik azokat. Ebből következik, hogy a felhasználói élmény vezető szerepet kell játsszon webhelyed információáramlásában.
Nézd meg, hogy milyen felhasználói élmény biztosít jelenleg webhelyed egy látogató számára. Elképzelhető például, hogy bizonyos tartalmak összeolvasztásával gördülékenyebbé teheted a vásárlási folyamatot. Ez sokat segíthet azoknak a felhasználóknak, akik még csak a kutatási szakaszban járnak.
A felhasználói élmény többi területét, úgymint a tartalomáramlást, az oldaltöltési sebességet, illetve az akadálymentesítést is ajánlott átnézni. Tartalommarketingedben minden döntésed egy célt kell szolgáljon: egy egyedi, magával ragadó élmény megteremtését közönséged számára.
4. Igazítsd tartalmaidat az ügyfél utazásának különböző fázisaihoz
Az ügyfelek más és más jellegű, típusú tartalmakra fogékonyak a vásárlói utazás különböző fázisaiban.
Ott van például a tudatossági fázis, amiben közönséged valószínűleg videókat néz majd termékeidről, hogy többet tudjon meg azokról, illetve általánosságban márkádról. Ezzel szemben a döntési fázisban már esettanulmányok iránt érdeklődnek, amelyek meggyőzhetik őket arról, hogy melyiket válasszák termékeid közül.
Ha jelenlegi tartalommarketing stratégiád a vásárlói utazás csak egy-két szakaszát fedi le, akkor ideje átalakítani úgy, hogy az összes fázisra felkészülhess vele, különben sokan lemorzsolódnak majd, mielőtt elérnének az utolsóhoz, ahol ügyfelekké válhatnának.
5. Működj együtt az értékesítőkkel
Habár te felelsz az ügyfelek bevonzásáért, az értékesítők azok, akik igazán tudják, hogy mire van szüksége közönségednek. Rendszeresen egyeztess tehát az értékesítői csapattal, hogy olyan tartalmakat készíthess (vagy készíthess saját tartalommarketinges csapatoddal), amelyek kielégítik ügyfeleid szükségleteit, és válaszokat adnak a kérdéseikre.
6. Derítsd ki az ügyfelek problémáit az ügyfélszolgálatosoktól
Az ügyfélszolgálatos csapat éppen olyan hasznos szövetségesed lesz, mint az értékesítők, ugyanis ők azok, akik szó szerint napi szinten találkoznak az ügyfelek problémáival. Jó esetben sokat tudhatsz meg tőlük arról is, hogy milyen megoldásokra lehet szükség az ilyen problémás esetekben. Ezen információkért cserébe te olyan tartalmakat készíthetsz az ügyfelek számára, amely sok kérdésükre választ ad, és így kevesebbeknek kell majd az ügyfélszolgálathoz fordulniuk kérdéseikkel – mindenki jól jár.
7. Nézz szét a fórumokon, hogy felmérd célközönséged érdeklődését
A különböző fórumokat böngészgetve sok hasznos, értékes információra lelhetsz célközönségedről. Keresgélj az iparágadat érintő és kapcsolódó fórumokon, hogy kiderítsd, milyen beszélgetéseket is folytatnak egymással. Ezen információ birtokában könnyebben megállapíthatod fájdalmi pontjaikat, motivációjuk forrásait, illetve általánosságban, hogy mi érdekli őket – hogy mindezt aztán tartalommarketingedben is felhasználhasd.
8. Használd ki a felhasználói tartalmakat
Egy tartalommarketing stratégia kiötlése, illetve kivitelezése (folyamatos fejlesztése, tökéletesítése stb.) komoly feladat, és senkit sem hibáztatunk azért, ha úgy érzi, hogy nincs minden nap ideje új tartalmakkal előállni. A felhasználói tartalmak korában azonban erre szerencsére nincs is feltétlenül szükség.
Hűséges rajongóid minden bizonnyal bejelölgetik márkádat közösségi felöltéseiken és megemlítik azt blogbejegyzéseikben. Szóval miért is ne használhatnád ki ezeket a hiteles, nem tőled származó tartalmakat arra, hogy megerősítsd velük saját stratégiádat? Szánj időt arra, hogy összegyűjtöd a legjobb felhasználói tartalmakat, hogy aztán beépíthesd őket közösségi és szerkesztőségi bejegyzéseidbe.
Ezzel nem csak ingyenes marketinganyagokat szerezhetsz anélkül, hogy neked kellene elkészítened őket, de a felhasználók tartalmainak megosztásával megerősítheted a velük ápolt kapcsolataidat, hiszen ezekkel megmutatod a nyilvánosságnak, hogy odafigyelsz követőidre, és elismered a munkájukat. Mindemellett a felhasználói tartalmak sokkal hitelesebbek, mint bármelyik reklám, hiszen nem fizetett, hanem őszinte véleményeket fejeznek ki egy termékről, szolgáltatásról vagy márkáról.
9. Készíts rövid videókat a Facebookra és az Instagramra
Csak a Facebookon egyetlen nap leforgása alatt több mint 100 millió órányi videót tekintenek meg a felhasználók, ráadásul 80%-uk képes felidézni legalább egy videós hirdetést, amit az elmúlt egy hónapban látott. Kétségtelen, hogy a már évek óta sikeres videós tartalmak népszerűsége továbbra is egyre csak növekszik – ideje neked is hozzáadnod ezeket Instagram és Facebook tartalomnaptárodhoz.
Amennyiben hosszabb videókkal is szeretnél foglalkozni (például webináriumokkal, vagy részletes útmutatókkal), akkor érdemes azokból rövid részleteket kivágni, és ízelítő gyanánt feltölteni a Facebookra és az Instagramra. Ezzel nem csak közösségi tartalomkínálatodat bővíted, hanem olyan felhasználók érdeklődését is felkeltheted, akik esetleg nem értesültek korábban hosszabb videóidról.
10. Közvetíts élőben a YouTube-on
Ha szeretnél valós időben kommunikálni meglévő és lehetséges ügyfeleiddel, akkor indíts élő közvetítést a YouTube-on, vagy valamelyik népszerű közösségi platformon. E közvetítések során beviheted az érdeklődőket a „kulisszák” mögé, oktató jellegű bemutatókat tarthatsz nekik (amelyek célja a hasznos információk átadása, nem pedig a reklám), és még sok mást is mutathatsz nekik.
Az élő kommunikáció előnyei, hogy azonnali visszajelzést kaphatsz a nézőktől tartalmadról, akik kérdéseket tehetnek fel, vagy akár te is kikérheted a véleményüket bizonyos témákban.