Közönségszavazás december 20-ig!

2022-12-13

Idén 227 nevezést fogadtunk ’Az Év Honlapja’ pályázat 28 kategóriájába. Évről évre egyre kreatívabb és újításokban gazdag honlapokkal és applikációkkal találkozunk, ami megnehezíti a zsűri döntését. Viszont nem csak a zsűrinek kell döntenie, hanem a közönségnek is, hiszen egy hét múlva kiderül, hogy ki lesz ’Az Év Honlapja 2022 Közönségdíjasa’.

 

 

A pályázók december 20-ig buzdíthatják szavazásra követőiket. Közönségdíjat az a nevező viheti haza, akinek a leghatékonyabban sikerül mozgósítani közösségét, rajongóit és ezáltal a legtöbb szavazatot kapja. Ezt bármilyen kreatív módon megtehetik. ’Az Év Honlapja’ szabályzata nem tiltja sem a hírlevelek küldését, sem a nyereményjáték hirdetését szavazatok ellenében. A közönségszavazás lényege, hogy mindenki saját tudása és lehetősége szerint próbálja összegyűjteni a legtöbb szavazatot. Ez megfelelő alkalom arra is, hogy felmérje saját közössége erejét.

 

Mindamellett azoknak sem kell aggódniuk, akik nem tudnak hatalmas tömegeket mozgósítani, hiszen hamarosan a szakmai zsűri is elkezdi munkáját és bőven vannak díjak, amiket ki fog osztani. Itt pedig csakis szakmai szempontok kerülnek előtérbe.

 

Addig is támogassátok kedvenc pályázataitokat!

 

További sok sikert kívánunk a versenyzőknek!
 

Itt tudtok szavazni kedvenc pályázatotokra:

https://www.azevhonlapja.hu/nevezes/benyujtott-palyamuvek

 

Vissza

Elstartolt a 25. jubileumi ‘Az Év Honlapja’ digitális verseny!

2026. 09. 07.
A digitális világgal együtt ‘Az Év Honlapja’ is új korszakba lépett. Elstartolt a 25. jubileumi pályázat megújult arculattal, két új AI kategóriával, minden eddiginél erőseb…
Bővebben

Hamarosan indulunk!

2026. 08. 11.
INDUL A VISSZASZÁMLÁLÁS! 25 év. 25 nap. 25% Negyed évszázada keressük azokat, akik nem egyszerűen jelen vannak a digitális térben, hanem alakítják is azt. … új korszak kezdődi…
Bővebben

Scrollytelling

2026. 05. 15.
A digitális térben ma már nem elég egyszerűen információt közölni — figyelmet kell megragadni és élményt kell teremteni. A scrollytelling pontosan ezt teszi: a történetmesélés és…
Bővebben
További hírek