,,A fogyasztóknak való megfelelés a médiazajban nehezebb feladat"

A FERLING Kft.-t kérdeztük
2023-03-31

Mai interjúnkban bemutatkozik ‘Az Év Honlapja’ pályázója, a Ferling Kft., akik Hungarikum kategóriában Minőségi díjjal távoztak a díjátadóról, amelyet a Hollóházi Porcelánmanufaktúra weboldala fejlesztéséért kaptak. Lakner Péter, üzletágvezetőt kérdeztük az elmúlt évek legnagyobb szakmai és emberi kihívásairól, valamint a jövőbeni céljaikról.

Mit jelent számotokra Az Év Honlapja díj?

A szakma elismerését, láthatóságot, egy olyan „elit klubot”, amely validálja a munkánkat meglévő és leendő ügyfeleink, illetve partnereink számára egyaránt. Azzal, hogy évről-évre megmérettetjük magunkat, keletkezik egy képünk a piaci folyamatokról és sikereket érünk el, a jövőbeli projektekre merítünk motivációt és inspirációt.

Mi volt a motiváció arra, hogy megmutassátok magatokat a szakmai zsűri előtt? 

Nagy energiát és több ember, több hónapnyi munkáját fektettünk a Hollóházi Porcelánmanufaktúra webshopjának fejlesztésébe, amely elkészültére büszkék vagyunk, de szerettünk volna szakmai visszacsatolást is kapni rá.

Mikor kezdtétek fejlesztését? Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres, átlátható legyen?

2022. áprilisában, a specifikálással kezdődött el a projekt. Mivel nem egy szokványos webshop fejlesztésről volt szó, így az ügyféllel való közös gondolkodás is nagyon fontos részét képezte a munkának, mely során kialakítottuk a termékstruktúrát a tulajdonságaikkal együtt, amik a keresésben is kulcsszerepet játszanak. Emellett letisztítottuk az adatokat, képeket rendszereztünk, kitaláltuk ezeknek az informatikai hátterét és szinte már adattárházat is építettünk, mivel több rendszerből érkeztek a felhasználandó adatok. A webdizájn tervezés egy önállóan futó projekt volt ügynökségünkön belül, mely szintén egy újabb szereplőt és látásmódot hozott be a projektbe.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok a honlapotok fejlesztése/ elkészítése során? 

A kihívásokat a már említett több rendszerből történő adatgyűjtés és rendszerezés okozták, illetve a több csapat közös munkájának összehangolásából adódott.

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnerek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért?

Egy sikeres honlapfejlesztés eléréséhez alapkövetelménynek gondoljuk az üzleti partnerünkkel való közös gondolkodást, egymásra hangolódást. A fogyasztóknak való megfelelés a mindenki által tapasztalható médiazajban nehezebb feladat, azonban a partner piaci tapasztalatai ügynökségünk szakmai tudásával vegyítve ezt is átugorható akadállyá képes tenni.

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat? 

Az eredeti tervekben is szerepelt a közösség építés, amelyre a későbbiekben még szeretnénk hangsúlyt fektetni, valamint a mobil applikáció is lehet egy újabb út a Hollóházi Porcelánmanufaktúra népszerűsítésére. Emellett az oldal megújítása során a külföldi vásárlókra koncentrálva megnőtt a Magyarországon kívülről érkező elégedett vevők száma is.

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a vásárlóerőre? Mivel kötelezitek el a fogyasztókat?

Bizonyítottan mind a belföldi, mind a külföldi megrendelések száma ugrásszerűen megnövekedett az új webshop felületen keresztül, köszönhetően a strukturált megjelenítésnek, bővített keresési lehetőségeknek.

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Szeretnénk további színvonalas projektek megvalósításában részt venni, amelyekkel eséllyel pályázhatunk az Év Honlapja díj következő kiírásában is, különös tekintettel a mobil applikáció fejlesztés kategóriájában.

 

Vissza

Insight, technológia, élmény: Mitől működik valójában egy digitális megoldás?

2026. 10. 14.
Egyre több feladatot vesznek át algoritmusok, a tudás pedig bárki számára azonnal elérhetővé vált. De vajon mitől lesz sikeres egy szervezet, ha a technológia már nem jelent önmagában v…
Bővebben

Jubileumi nagyinterjú Bogdán Dáviddal

2026. 10. 14.
Mitől válik egy digitális megoldás valódi piaci sikerré a látványos funkciók helyett? A több ezer hazai szolgáltató mindennapjait automatizáló és megkönnyítő Salonic tavalyi triplázása…
Bővebben

Bemutatkozik 'Az Év Honlapja' virtuális asszisztense

2026. 10. 13.
,,Ha felhívlak, a honlapotok már felkeltette a figyelmünket!"
Bővebben
További hírek