,,Hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a tudatos és felelős gondolkodás beépüljön az emberek mindennapi életébe.”

Interjú a GreenGo
2023-11-30

Mai interjúnkban szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a közönség jobban megismerje pályázónkat, a GreenGo-t. Kitérünk a cég motivációjára a pályázat során, a honlap fejlesztési fázisaira, illetve érdeklődtünk, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézniük és milyen céljaik vannak a közeli és távoli jövőben.

Kik vagytok ti?

Erre legegyszerűbben a központi gondolatunkkal lehetne a legjobban összefoglalni, mely szerint: A GreenGo Budapesten az egyetlen, teljesen elektromos flottával üzemelő carsharing szolgáltató, amely ott és akkor nyújt megoldást, amikor és ahol arra épp szükséged van.

Mikor kezdték a fejlesztését az applikációjuknak?

A GreenGo szolgáltatás 2016.11.21-én indult, így idén novemberben leszünk 7 évesek, de természetesen az előkészületek már ezt megelőzően 1,5-2 évvel megkezdődtek. A 2016-os indulás óta két teljesen új applikáció látott napvilágot, így a jelenleg használatban lévő app tulajdonképpen a 3. verzió, ami 2023 február óta érhető el és ennek első tervei még 2021-ben láttak napvilágot.

Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres legyen?

A jelenlegi applikáció egy éves fejlesztése során a funkcionalitási / UX tervezést bő 6 hónapos fejlesztés követte, melyet szintén 6 hónapig tartó tesztelés és hibajavítás zárt. A 2023. februári start óta a legjelentősebb fejlesztésünk a GreenGo Comfort (házhozsszálíítás és hosszabb idejű bérbeadás) szolgáltatás bevezetése volt. Ezt a komplex ügyfélfolyamatot kellett a lehető legegyszerűbben, mégis minden részletre kiterjedően átadni a felhasználóinknak.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok az app fejlesztése/ elkészítése során?

Mivel alapvetőena  carsharing és a technológiai piac is Mivel mind az autómegosztó piac, mind a technológiai szektor gyorsan változik, így nekünk rugalmasnak kell maradnunk, hogy a piaci igényekre reagálva folyamatosan innoválni tudjunk, és mindezt olyan költségszintek mellett biztosítsuk, hogy a szolgáltatás maga versenyképes maradjon.

 

Miért gondoljátok, hogy tiétek ‘Az Év Honlapja’?

Azt gondoljuk, hogy a jelenleg elérhető autómegosztó szolgáltatások közül a mi szolgáltatásuk az, mely a leginkább lefedi a felhasználók által támasztott igényeket és mint korábban is minden esetben, a jövőbeni fejlesztéseink során is szeretnénk ezeknek az elvárásoknak megfelelni. 

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat/applikációkat? 

Az újabb és újabb felhasználói igényekre minél gyorsabban kell reagálnunk. Összességében egy minden szempontból érthető és biztonságos ügyfélélmény keretében kell biztosítanunk egy egyre bővülő és szerteágazó szolgáltatást a meglévő és leendő ügyfelelinknek, ahol ők állnak a középpontban. 

Hogy jelenik meg a felhasználói élmény a honlapon/applikáción? Mivel kötelezitek el őket?

A legfőbb célunk az, hogy a felhasználók minél egyszerűbben és hatékonyabban érjék el a szolgáltatásunkat és úgy tekinthessenek a GreenGora, ami valódi közlekedési alternatívát kínál számukra a mindennapokban.

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnereknek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért? 

A fogyasztóknak való megfelelés mindenképp nagyobb kihívás, hiszen sokkal több egyéni felhasználónk van, mint üzleti és ez várhatóan a közeljövőben sem fog jelentősen változni.

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a látogatókra? Mivel kötelezitek el őket?

Az eddigi felhasználói visszajelzéseink alapján A GreenGot egy elérhető és ügyfélbarát szolgáltatóként azonosították, akik a szolgáltatáson túl a környezettudatosságot is magukénak vallják, és nemcsak beszélnek róla, de valóban tesznek is érte, továbbra is ebbe az irányba szeretnénk haladni.

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Hosszú távon szeretnénk elérni, hogy a tudatos és felelős gondolkodás beépüljön az emberek mindennapi életébe, nem csak akkor, ha közlekedésről van szó, hanem az élet minden más területén is, illetve a megosztáson alapuló gazdaság népszerűsítését is szeretnénk tovább építeni.

 

Vissza

Jelenkezz AI alapú marketing megoldások kategóriában

2024. 07. 12.
AI alapú marketing megoldások Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem eg…
Bővebben

Mesterséges intelligencia (MI) használata a Labdarúgó-Európa-bajnokságon

2024. 07. 10.
A mesterséges intelligencia használata már számos területen elterjedt, használata a sportokban is hatalmas újítást jelent. A Labdarúgó-Európa-bajnokságon (foci EB) különböző módokon has…
Bővebben

Jelentkezz Agrár kategóriába!

2024. 07. 08.
Az agrárszektor ma már nem csak a hagyományos mezőgazdaságról szól, hanem a modern technológiák és innovatív megoldások színtere is. A precíziós gazdálkodás, a drónok használata, a szen…
Bővebben
További hírek