November 15-ig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

2015-11-06

Jelentkezzen az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott.

A szeptember elsejével elindított ’Az Év Honlapja’ pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy 15 nappal meghosszabbítják a pályázat nevezési idejét. Így tehát még van ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt.

Varga István, a pályázat alapítója az alábbit mondta el az idei mezőnyről: „Jó érzéssel tölt el, hogy szemmel láthatóan évről-évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is!”

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal. A szakmai zsűri által véleményezett felületeknek azonban számos kritériumnak kell megfelelniük.

Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke szerint sok tényező együttese adja ki a megfelelő weboldalt. „Egy jó honlap a látogatónak készül és bizalmat ébreszt a cég iránt. Fontos, hogy információt nyújtson, segítsen és felhasználóbarát legyen. A kreativitás elengedhetetlen csakúgy, mint a naprakészség, hogy folyamatosan új tartalom kerüljön fel az oldalra. A honlap reszponzivitása is kiemelten fontos tényező, emellett a megfelelő megszerkesztettség is. Nemcsak a tartalmára, de a technikai oldalára is oda kell figyelni, így jutunk látogatottsághoz, ami a honlap sikerességét mutatja” – foglalja össze az MMSZ vezetője.

A szervezők tehát még november 15. éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 2-án lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai birtokolhatják a 2015-ös ’Az Év Honlapja’- díjakat.

Bővebb információ a www.azevhonlapja.hu oldalon, valamint az info@evhonlapja.hu e-mail címen.

Vissza

Mire figyeljünk oda, ha webshopot indítunk -1. rész

2020. 01. 17.
Ha webshopot szeretnénk felépíteni fontos, hogy az oldalunk könnyen kezelhető és felhasználóbarát legyen, mivel ezek a tényezők is hatással lehetnek a potenciális vásárlókra.  &nbs…
Bővebben

A jó SEO titkai

2020. 01. 15.
Az SEO, vagy más néven keresőoptimalizálás, illetve az SEM, vagyis keresőmarketing az online marketingben talán leggyakrabban használt két kifejezés, amelyeket gyakran tévesen szinonima…
Bővebben

Díjátadó képek

2019. 12. 03.
18. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing T…
Bővebben
További hírek