Tizen operációs rendszer

2014-09-30

Nemsokára érkezik a legújabb alternatív mobil operációs rendszer, a Tizen, amely a Samsung támogatását élvezi. Az első Tizen mobilt már nyár óta várjuk, mindezidáig azonban nem igazolódtak be a pletykák. Most viszont egy videón láthatjuk az operációs rendszer működését, méghozzá a sokat emlegetett Samsung készüléken.

Ha minden igaz, még ebben az évben megjelenik a Samsung Tizen alapú okostelefonja (GT-I8800), a Z9005 Redwood kódnévre hallgató modell. A Tizen alapú eszközön a 2.2-es verzió fut majd.

A Samsung jelenlegi legnagyobb okostelefongyártóként arra törekszik, hogy lefedje a piaci igényeket, így nem meglepő, hogy az első Tizen alapú készülék a Samsung háza tájáról kerül majd ki. Ezt egy videó is alátámasztja, amely nemrég bukkant fel. Ezen a Tizen operációs rendszer látható működés közben egy Samsung készüléken.

Azt még nem tudni pontosan, mikor is jelenik meg maga a készülék, hiszen a legutóbbi várakozások a harmadik negyedéves (Q3-as) időszakra jósolták, ám, mivel már az utolsó negyedévbe léptünk, nem biztos, hogy még idén lesz Tizen alapú modell.

http://kutyu.hu/cikk/101175/

 

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek