„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján
első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik
legrégebbi tagja szerint azonban a mesterséges intelligencia korában a különböző
szakterületek közötti átjárás új értelmet nyer. Az AI ugyanis nem egyszerűen újabb
eszköz a marketinges szerszámosládájában, hanem az egész műhelyt rendezi át - és vele
együtt a házirendet is. A pályázat 25 éves jubileuma kapcsán arról beszélgettünk vele,
hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a marketinget, az értékesítést és a
médiát, miért válik stratégiai kérdéssé a gépek számára is érthető digitális jelenlét, és
miért lesz a technológiai fejlődés legfontosabb feltétele továbbra is az emberi
ítélőképesség.
1. Miért álltál Az Év Honlapja mellé? Mi volt az a szakmai vagy személyes gondolat, ami
miatt úgy döntöttél, hogy a neveddel és a tudásoddal is támogatod a 25 éves jubileumi
pályázatot?
– Van egy személyes kötődésem is: a kétezres évek végén én voltam Az Év Honlapja
projektvezetője, így nem kívülről, hanem a „konyha felől” ismerem a pályázatot. Ennél
azonban fontosabb, hogy a honlapokat régóta hasonlóan nézem, ahogyan az emberi arcokat.
Számomra a honlap sosem egyszerű technológiai produktum volt, hanem egy vállalat
gondolkodásának, kultúrájának és az ügyfeleihez való viszonyának digitális lenyomata. A
honlapoknál is érvényes Conway törvénye, amelyet minden cégvezetőnek érdemes ismernie:
a vállalatok olyan rendszereket terveznek, amelyek a saját belső szerkezetüket másolják. Ha
egy honlap főmenüje a részlegeket sorolja, a vállalat önmagát látja. Ha az ügyfél kérdéseit
követi, akkor az ügyfelet. Ennyire egyszerű a teszt, mégis sok cég elbukik rajta.
A pályázat huszonöt éves története szinte egybeesik a magyar digitális gazdaság felnőtté
válásával. Induláskor azt kérdeztük, hogy egy vállalat jelen van-e az interneten. Később azt,
hogy használható-e a honlapja mobilon, majd azt, hogy hoz-e üzleti eredményt. Ma egy új
korszak küszöbén állunk: a honlapoknak már nemcsak az emberek, hanem az emberek
nevében eljáró mesterséges intelligenciák számára is érthetőnek kell lenniük. Ezért tartom
fontosnak ezt a versenyt. Egy jó szakmai díj nem a tegnap legjobbját koszorúzza, hanem
mércét állít, zsinórmértéket ad, és megmutatja, mi fog számítani holnap. Valamikor én adtam
a pályázatnak az azóta kissé anakronisztikussá vált és jogosan kikopott szlogent: „A honlapod
a holnapod!” Ma már másképpen fogalmaznék, de az alapgondolat változatlan: egy vállalat
digitális jelenléte sokat elárul a jövőjéről.
2. Hány éve vagy a szakmai zsűri tagja? Hogyan fejlődtek a honlapok és a digitális
megoldások ezen időszak alatt?
– Lassan elmondhatom, hogy ha az első zsűrizésem idején született volna egy gyermekem,
akkor ő ma már nagykorú lenne. Különösen izgalmas látni, milyen gyökeresen megváltozott a
honlapok szerepe. A kétezres évek elején még az volt a tét, hogy egy vállalat egyáltalán jelen
van-e az interneten. Aztán következett a keresőoptimalizálás térnyerése, a közösségi média és
az okostelefonok forradalma, majd az adatvezérelt marketing és a marketingautomatizáció
kiteljesedése. Mindezek után a mesterséges intelligencia tömeges elterjedése már nem
egyszerűen a következő technológiai fejlesztés, hanem minőségi ugrás. Minden korszak új
kérdést tett fel a honlapnak: ott vagy-e, megtalálnak-e, használható vagy-e a telefonon, hoz-e
eredményt, mérhető vagy-e? AZ AI egy újabbat hoz: érthető vagy-e a gép számára is? Mert a
keresés szerkezete változik. A Pew Research Center kutatása szerint az AI-összefoglalók
megjelenésekor nagyjából felére csökken a hagyományos keresési találatokra történő
kattintások aránya. A verseny ezért egyre inkább arról szól, ki kerül be abba a válaszba,
amelyet az ügyfél már el sem hagy.
Az első kérdést, hogy ott vagyunk-e az interneten, huszonöt éve tettük fel. A következő
évtized kérdése az, hogy ott vagyunk-e a válaszban. A hagyományos forgalom mellé érdemes
új mérőszámot bevezetni: az idézhetőséget. Nemcsak az számít majd, hányan látogatnak meg
minket, hanem az is, hogy hányszor hivatkoznak ránk ott, ahol az ügyfél már nem is látogat el
a honlapunkra. Ugyan nem közvetlenül a mesterséges intelligenciáról szól, de az ember és a
technológia viszonyának megértéséhez nagyon ajánlom Oswald Spengler Ember és gép című,
néhány óra alatt elolvasható művét. Spengler gondolatai arra is emlékeztetnek, hogy a
technológia sosem pusztán eszköz: alakítja a társadalmat, az emberi viszonyokat és végső
soron azt is, ahogyan önmagunkról gondolkodunk.
3. Ha kívülről nézel rá a saját iparágadra: mi változik most a leggyorsabban? Mi az, ami
öt év múlva már egészen másképp fog működni, mint ahogyan ma megszoktuk?
– A marketingben a leggyorsabban a munkamegosztás változik ember és gép között. Az
elmúlt évtizedekben rengeteg energiát öltünk adatgyűjtésbe, célcsoportképzésbe,
kampánytervezésbe, tartalomgyártásba és mérésbe. Ezeknek a feladatoknak pedig egyre
nagyobb részét képes támogatni, automatizálni vagy részben önállóan elvégezni az AI. Az
igazi fordulat mégsem az, hogy egy reklámszöveg tíz perc helyett tíz másodperc alatt készül
el. A Ritson-féle sorrendet – diagnózis, stratégia, taktika – érdemes újra elővenni. Az AI a
harmadik lépés költségét közelíti a nullához, és ezzel a versenyt áttolja az első kettőbe.
Ha egy hirdetés, egy cikk vagy egy landing page bárkinek gyakorlatilag ingyen elkészülhet,
akkor az fog különbséget tenni, ki érti jobban az ügyfelét, és ki mer határozottabban dönteni
arról, mit nem csinál. Mindig lesznek olyan szintek és folyamatok, amelyek emberi döntést
igényelnek. De néhány év múlva szerintem sokkal kevesebb értelme lesz külön kezelni a
marketinget, az értékesítést és az ügyfélszolgálatot. Az ügyfél nem szervezeti egységekkel,
hanem egyetlen vállalattal szeretne kapcsolatban állni. A tegnap marketingvezetője
kampányokat irányított. A ma marketingvezetője ügyfélélményt tervez. A holnap
marketingvezetőjének pedig már emberekből, adatokból és mesterséges intelligenciából álló
rendszert kell vezetnie.
A médiában ennél is nagyobb átrendeződésre számítok. Főszerkesztőként naponta látom,
milyen gyorsan változik a tartalom készítésének, szerkesztésének, terjesztésének és
fogyasztásának módja. Az AI már azt is befolyásolja, hogyan jut el a cikk az olvasóhoz, és
milyen formában találkozik vele.
A következő évek egyik legfontosabb médiapiaci kérdése az lesz, kié az olvasóval való
kapcsolat, ha a tartalmat már nem a médiafelületen, hanem egy AI-asszisztens közvetítésével
fogyasztjuk. Ez egyszerre üzleti, szerzői jogi és társadalmi kérdés.
A kiadónak szerintem három dolgot kell védenie: az első kézből szerzett, saját tartalmat, a
közönséggel kialakított közvetlen kapcsolatot és azt a jogi mozgásteret, amelyet az uniós
szerzői jogi szabályozás biztosít. Meggyőződésem, hogy az értelmes, minőségi emberi munka
felértékelődik. Akkor is, ha azt mesterséges intelligencia támogatja. Németh László
minőségforradalma talán sosem volt olyan aktuális, mint napjainkban. A mesterséges
intelligencia ugyanis nemcsak a középszerűség tömegtermelésére ad lehetőséget, hanem arra
is, hogy a tudását, műveltségét és alkotói felelősségét komolyan vevő ember korábban
elképzelhetetlen minőségű munkát végezzen. A technológia azonban nem pótolja az
igényességet: csak megsokszorozza annak eredményét – vagy a hiányának következményeit.
A nyertes tehát nem az lesz, aki a legtöbbet gyártja, hanem az, aki a legpontosabban tudja, mit
érdemes egyáltalán gyártani. Ennyi igénytelen szemét, mint napjainkban, talán még sosem
készült. Én azonban, talán felróhatóan naiv módon, még mindig hiszek az emberi
bölcsességben és belátásban. Hiszem, hogy az ember idővel megcsömörlik az AI által
tömegével előállított talmi tartalmaktól, és vágyni fog arra, ami emberi. Arra, amit az emberi
kéz és elme olykor tökéletlenül, Nietzsche szavainak parafrázisával élve, „túlságosan is
emberien” alkotott meg. Én például már kifejezetten szeretem a nem tökéletes, ember által
készített dolgokat.
4. Mit fog az AI valóban megváltoztatni a ti iparágatokban? Hol látsz valódi áttörést, és
hol érzed azt, hogy egyelőre több a hype, mint a kézzelfogható üzleti érték?
– Három helyen látok valódi üzleti lehetőséget: az ügyfélismeret mélyítésében, a döntések
támogatásában és a személyre szabott ügyfélélményben. Egy vállalat ma olyan mennyiségű
adattal rendelkezhet az ügyfeleiről, amelyet emberi munkával szinte lehetetlen, de legalábbis
nagyon drága feldolgozni. Az AI segíthet felismerni a mintázatokat, előre jelezni az
ügyfélvesztés kockázatát, megérteni, hol és miért akad el a vásárlási folyamat.
A McKinsey 2026 nyarán közzétett globális kutatásában a vállalatok a bevételnövekedést a
leggyakrabban a marketing és az értékesítés AI-alapú támogatásának tulajdonították. Ez a mi
szakmánk, és ez nem véletlen. Főként gyógyszeripari és egészségipari marketingvezetői
tapasztalataim alapján a mesterséges intelligencia két arcát ismerem.
Hatalmas könnyebbség: összetett szakirodalom feldolgozása, piackutatás, versenykörnyezet-
elemzés, a szakembereknek szóló kommunikáció előkészítése, hivatkozások és állítások
egyeztetése a jóváhagyás előtt, fordítás, lokalizáció.
A megfelelően összekapcsolt és ellenőrzött betegútadatok elemzésével például az AI segíthet
feltárni, hogy különböző terápiás utak mellett milyen túlélési, gyógyulási és életminőségi
eredmények figyelhetők meg. Az eredmények értelmezése persze továbbra is orvosszakmai és
módszertani kontrollt igényel, mert az együttjárás önmagában nem bizonyít ok-okozati
összefüggést.
A kihívás ugyanekkora, mert ebben az ágazatban a pontosság, az adatvédelem, a tudományos
megalapozottság és a jogszabályi megfelelés nem választható extra, hanem belépési alap. Az
Európai Unióban a vényköteles gyógyszerek lakosságnak szóló közvetlen reklámozása tilos, a
gyártó által kezdeményezett, márkázott vagy szponzorált digitális kommunikáció pedig
különösen szigorú szakmai és jogi ellenőrzést igényel. Ebből egy kényelmetlen következtetés
adódik: ha egy gyártói honlapon chatbot válaszol a betegeknek, az már nem pusztán
ügyfélszolgálati kérdés. Egyszerre lehet reklámjogi, gyógyszerbiztonsági és adatvédelmi ügy.
A beszélgetésben felbukkanó mellékhatás-említéssel a farmakovigilanciai szabályok szerint
kell tudni mit kezdeni, az egészségügyi adat pedig az adatvédelmi jogban különleges
kategória. Az, hogy egy rendszer pillanatok alatt összefoglal száz oldalnyi szakirodalmat, még
nem teszi tudományos vagy orvosszakmai tekintéllyé. A gyógyszeripari AI-alkalmazásoknál
ezért alapelvként kezelném, hogy a rendszer a felhasználási céljához szükséges, szakmailag
jóváhagyott és bizonyítékokon alapuló állításokból dolgozzon. Vagyis ne ellenőrizetlenül a
modell „emlékezetére” támaszkodjon, hanem megfelelően kialakított, szakmailag és jogilag
ellenőrzött tudásbázisra. Egyetértek azokkal az előrejelzésekkel, amelyek szerint az
ügynökalapú AI-projektek közel felét leállíthatják 2027 végéig a költségek, a bizonytalan
üzleti érték vagy a sokszor harmatgyenge kockázatkezelés miatt. Ha egy AI-fejlesztéshez nem
tudunk üzleti célt, mérőszámot és felelőst rendelni, akkor jó eséllyel nem stratégiánk van,
csupán technológiai lelkesedésünk.
5. Az AI a sales világát is alapjaiban alakítja át. Te mit látsz ebből?
– Az értékesítésben talán még látványosabb lesz a változás, mert az AI egyszerre jelenik meg
az eladói és a vevői oldalon. Az értékesítő az AI segítségével pontosabban azonosíthatja a
potenciális ügyfeleket, felkészülhet a tárgyalásokra, személyre szabhatja az ajánlatokat, és
leveheti a válláról az adminisztrációt. A vevő pedig a saját asszisztensét kérheti meg, hogy
kutassa fel, hasonlítsa össze és értékelje a számára megfelelő termékeket vagy
szolgáltatásokat. És ez valójában nem is jövő idő.
Egyes előrejelzések szerint 2028-ra a B2B-vásárlások 90 százalékát már AI-ügynökök
közvetítik majd. Noha ez csak előrejelzés, az irány egyértelmű. Ugyanakkor nem hiszem,
hogy az ember kikerül a képletből. Az emberek a mesterséges intelligenciától kapott
információkat is szívesen ellenőriztetik szakemberrel, és a bizalmi verseny egyelőre nyitott. S
ha a gép nem is lesz márkahű, aki mögötte ül, az lehet. A jelzők árfolyama zuhan, a
bizonyítékoké viszont emelkedik: a gép nem a „piacvezető” szót olvassa, hanem a piaci
részesedés ellenőrizhető adatait.
6. Mi lesz az ember versenyelőnye? Ha a technológia egyre többet tud, szerinted mely emberi
képességek válnak még értékesebbé?
– Szerintem a legfontosabb emberi versenyelőny a jó ítélőképesség lesz.
Az AI rengeteg választ képes előállítani, de az igazán értékes szakember felismeri, melyik
kérdést érdemes egyáltalán feltenni. Megkülönbözteti a fontosat a sürgőstől, az adatot az
értelmezéstől, a valós lehetőséget a látványos, de értéktelen technológiai megoldástól. A
kreativitás, az empátia és a stratégiai gondolkodás természetesen megmarad. Én azonban ezek
mellé odatenném a felelősségvállalást: a mesterséges intelligencia korában egyre több döntés
születik algoritmusok javaslatai alapján, a következményekért viszont továbbra is embereknek
és szervezeteknek kell helytállniuk. Kétségtelen, hogy bizonyos feladatokat a AI helyes
használatával gyorsabban és jelentősen jobb minőségben tudunk elvégezni. Az AI-nak vannak
területei, ahol briliáns, és vannak, ahol egy látszólag ugyanolyan nehéz feladatnál hatalmasat
téved – persze ugyanolyan magabiztossággal. Éppen ezért tartottam fontosnak, hogy a
gyakorlati marketing- és vezetői tapasztalataimat jogi-technológiai tudással is kiegészítsem.
Idén végeztem el az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének Dr. Menyhárd Attila vezette
mesterséges intelligencia és technológiai jogi szakjogász szakirányú továbbképzését. E
tanulmányaim is megerősítettek abban, hogy az AI alkalmazása nem pusztán informatikai
kérdés. Adatvédelmi, alapjogi, polgári jogi, felelősségtani és szerzői jogi kérdéseket vet fel. A
hatályos jogi keretek között a mesterséges intelligencia alkalmazásából eredő felelősséget
emberekhez és szervezetekhez kell rendelni. Egy vezetőnek ezért nem elég megértenie, mire
képes a technológia. Azt is tudnia kell, mire jogosult használni, milyen kockázatokkal jár, és
hol szükséges az emberi kontroll. A jövőben nem az lesz a legértékesebb szakember, aki
mindenre tud választ adni, hanem aki tudja, hol nem szabad feltétel nélkül hinnie a gépnek. A
teledermatológiában például rendkívül hasznos lehet a mesterséges intelligencia, de az orvosi
kontroll adott esetben emberéleteket menthet.
Sokan mondják, hogy veszélyes az alkalmazása, mert mi van, ha téved. Mintha az emberek
tévedhetetlenek volnának! A különbség leegyszerűsítve nem pusztán a tévedés lehetőségében
rejlik, hanem abban is, hogyan ellenőrizzük a döntést, és ki viseli érte a felelősséget.
7. Mitől lesz ma egy digitális platform valóban jó? Ha csak három dolgot választhatnál, melyik
három lenne meghatározó?
– Három szempontot választanék: az üzleti eredményességet, a felhasználói bizalmat és az
érthetőséget – emberek és gépek számára egyaránt. Az első az üzleti eredményesség. Egy
honlapnak világos célja kell legyen: értékesítés, ügyfélszerzés, tájékoztatás, közösségépítés
vagy ügyintézés. Tudnunk kell, milyen problémát old meg, és ezt milyen eredménnyel teszi.
A szép design önmagában nem üzleti stratégia.
A második a bizalom. Ide tartozik az átláthatóság, a hiteles tartalom, az adatbiztonság, az
akadálymentesség és a következetes felhasználói élmény. Egy digitális platformnak nemcsak
működnie kell, hanem méltónak is kell lennie a felhasználó bizalmára. Az AI alkalmazásával
ez új tétet kap: az uniós AI Act átláthatósági szabályai főszabály szerint előírják, hogy a
felhasználót tájékoztatni kell, ha mesterséges intelligenciával lép közvetlen kapcsolatba.
A harmadik az érthetőség, és ebbe az intelligens alkalmazkodóképesség is belefér. A
következő években azok a platformok kerülhetnek előnybe, amelyek tanulnak a felhasználói
igényekből, megfelelően személyre szabják a szolgáltatást, és kapcsolódni tudnak az AI-alapú
keresési, ügyintézési vagy vásárlási folyamatokhoz. Az intelligens platform viszont nem attól
intelligens, hogy mindent tud a felhasználóról, hanem attól, hogy a szükséges információt
felelősen használja fel.
Van egy ötpereces teszt, amelyet bármelyik vállalat elvégezhet: kérdezzen meg három
különböző AI-asszisztenst a saját cégéről és a versenytársairól. Az eredmények nem
helyettesítenek egy valódi auditot, de gyorsan megmutathatják, milyen kép rajzolódik ki a
vállalatról az AI-közvetítette információs térben. Ha hiányos, pontatlan vagy egymásnak
ellentmondó válaszokat kapunk, érdemes megvizsgálni, hol problémás a digitális jelenlétünk.
Egy jó honlap nem attól jó, hogy sok mindent tud, hanem attól, hogy a felhasználónak szinte
gondolkodnia sem kell ahhoz, hogy elérje a célját.
8. Te milyen szubjektív és objektív szempontok alapján bírálsz? Mi fog meg egy igazán jó
oldalon?
– Először mindig azt keresem, hogy van-e az oldal mögött világos gondolat. Értem-e néhány
másodperc alatt, kinek szól, mit kínál, és miért érdemes éppen ezt választanom? Ezt három
időablakon át nézem. Az első öt másodperc alatt el kell dőlnie, hogy tudom-e, hol vagyok és
mit kínálnak. Ez az első benyomás. Harminc másodperc alatt el kell jutnom az első valódi
értékhez: egy válaszhoz, egy ajánlathoz, egy megoldott lépéshez. Ez a tapasztalás. Öt perc
alatt pedig vagy el kell végeznem, amiért jöttem, vagy meg kell értenem, miért érdemes
visszatérnem. Ez a meggyőzés.
Fontosak számomra az írói szempontok is: az eredetiség, az arányérzék, a szövegek minősége.
Egy jó honlapnak lehet karaktere, humora, eleganciája, sőt merészsége is, de mindennek
ugyanazt a célt kell szolgálnia.
Azt vettem észre, hogy a legjobb digitális megoldásokban a technológia sokszor szinte
láthatatlan. Egyszerűen azt érezzük, hogy minden magától értetődően működik. Ha nem így
van, akkor én azt akadásnak hívom.
9. Mi az a változás, amire szerinted a magyar vállalatoknak most kellene felkészülniük?
Mi az, amit ma még sokan alábecsülnek, de 2-3 éven belül komoly versenyelőnyt vagy
versenyhátrányt jelenthet?
– Azt gondolom, a magyar vállalatok egy része még mindig elsősorban egyéni produktivitási
eszközként tekint a mesterséges intelligenciára: szövegírásra, prezentációkészítésre,
fordításra, információkeresésre használja. Ezek hasznos alkalmazások, de a valódi stratégiai
lehetőség ennél jóval nagyobb. Hiszem, hogy a vállalatok versenyképessége egyre inkább
attól függ majd, hogyan tudják újratervezni a munkafolyamataikat az AI képességeire építve.
Sokan rá fognak ébredni, hogy az AI nem teszi automatikusan jóvá a rossz folyamatokat,
legfeljebb gyorsabbá.
A másik alábecsült tényező a jogi és reputációs kockázat, és itt számomra nagyon hasznosnak
bizonyult az ELTE-n szerzett tudás. Az átláthatósági szabályoknak való megfelelés, a GDPR,
a szerzői jog és a polgári jogi felelősség szabályai eleve a mi dolgunk. Az ügyféladatok
felelőtlen kezelése, a bizalmas vállalati információk ellenőrizetlen feltöltése, a szerzői jogilag
problémás tartalom vagy az emberi ellenőrzés nélkül alkalmazott AI-javaslat komoly
következményekkel járhat. Egy dolgot viszont külön kiemelnék: a tiltás nem szabályozás. Ha
egy cég egyszerűen megtiltja az AI használatát, jó eséllyel azt éri el, hogy a munkatársak
személyes fiókból, ellenőrizetlenül használják tovább. A vállalatoknak ezért egyszerre van
szükségük AI-stratégiára és AI-irányítási szabályokra: meg kell határozniuk, mire használható
a technológia, milyen adatokkal dolgozhat, ki ellenőrzi az eredményeit, és ki viseli a döntések
felelősségét. Mindez azonban nem delegálható egyszerűen az informatikai osztálynak. A
mesterséges intelligencia ugyanis nemcsak a vállalat eszközeit, hanem a működését, a
döntéshozatali folyamatait és a felelősségi viszonyait is átalakítja. Ezért meggyőződésem,
hogy a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása nem informatikai projekt, hanem
vezetői felelősség.
10. Mit üzennél annak a vezetőnek vagy fejlesztőcsapatnak, aki ma digitális terméket,
weboldalt vagy szolgáltatást épít? Mi az az egy gondolat, amit szerinted semmiképpen
nem szabad szem elől tévesztenie?
– Azt, hogy ne a technológiából induljon ki, hanem az emberi szükségletből. Ahogyan a
Theodore Levitt által híressé tett marketingpélda tartja: „Az emberek nem negyedcolos fúrót
akarnak vásárolni, hanem negyedcolos lyukat.” Az én területemen sem gyógyszert akarnak
vásárolni a patikában a betegek, hanem gyógyulást. Ne olyan honlapot építsünk, amely
lenyűgözi a látogatót, hanem olyat, ami segít neki. Ha közben lenyűgözi, az csak ráadás.
11. És egy kicsit rólad: mi az, amit kevesen tudnak rólad? Van olyan hobbi, szenvedély,
rutin vagy érdeklődési terület az életedben, amely látszólag távol áll a munkádtól, mégis
sokat hozzátesz ahhoz, ahogyan vezetőként gondolkodsz?
– Az irodalom és a történelem nem egyszerű kedvtelés az életemben, hanem szerelem. Most
jelenik meg a Jaffa Kiadó gondozásában Szerb Antal szerelmei című irodalomtörténeti
könyvem. Szabadidőmben sokszor írok, szerkesztek, kutatok, és a NagyonVár kulturális
portál főszerkesztőjeként is „dolgozom”. Első pillantásra mindez messze áll az AI-tól és a
marketingstratégiától, szerintem azonban ugyanarról szól: hogyan értjük meg az embereket, a
motivációikat és a döntéseiket. A történészi mesterség megtanítja az embert a forráskritikára:
az információkat mindig ellenőrizni kell, a hiányzó adatot nem szabad tényként elfogadni, és
ugyanazt a dolgot érdemes több nézőpontból megvizsgálni.
Az egészség-gazdaságtan a számok világa: a költséghatékonyság, a racionalitás és a
bizonyítékokon alapuló döntések terepe.
A szerkesztői munka pedig arra tanít, hogy a jó szöveg nem pusztán nyelvtanilag helyes
mondatokból áll. Kell hozzá eredeti gondolat, arányérzék, hitelesség és felelősség. Tartalmi
sokknak hívjuk, amikor az információs kínálat meghaladja a figyelem kapacitását. Az AI ezt a
határt teljesen szétfeszíti, így a szűk keresztmetszet egyre inkább a hitelesség lesz. Van ebben
egy érdekes ellentmondás. Miközben a mesterséges intelligencia a jövő egyik legfontosabb
technológiája, a megértéséhez sokszor nagyon régi emberi képességekre van szükségünk:
kíváncsiságra, kritikus gondolkodásra és józan ítélőképességre. Hiszem, hogy minél
intelligensebbek a gépeink, annál nagyobb szükségünk van arra, hogy mi magunk is
gondolkodjunk.