Végh Miklós, a Rehabportál és a Lélekképtár megalkotója mesél a kiérdemelt díjakról

2021-08-11

'Az Év Honlapja' pályázat 20. születésnapja alkalmából rendezett jubileumi interjúsorozat következő szereplője Miklós Végh, aki akkori nevén Firkablog, mostanra már Lélekképtár pályázatával nyert 'Az Év Honlapja' Különdíjat 2018-ban. Valamint 2016-ban és 2017-ben szintén különdíjjal gazdagodott a Rehabportál honlapja.
 

1. Bemutatkozás

Az idén 8. születésnapját ünneplő Rehabportál Magyarország első olyan tematikus hírportálja, mely hiánypótló szerepet töltött és tölt be a mai napig hasonló oldalak között azzal, hogy kifejezetten a speciális élethelyzetben lévő – kiemelten, de nem kizárólagosan a fogyatékossággal élő– és megváltozott munkaképességű embereket tekinti célcsoportjának. A mindig naprakész tájékoztatással jelentős szerepet játszik az integráció, inklúzió és a társadalmi elfogadás terén.

A honlap igyekszik folyamatosan naprakész információkat közvetíteni olyan formában, hogy azok között lehetőség nyílik nem csupán témák, hanem érintettség szerint is válogatni, ezáltal folyamatos szószólója a napi eseményeknek, emberi történeteknek, mind a szociális mind az egyéni szférából.

2. Miért neveztem be Az Év Honlapja pályázatra?

A honlap alapötlete a szociális területen végzett munkámból származik, ám technikai kialakításához korábbi honlapkészítői szárnypróbálgatásaim és kreatív hobbim szolgáltatták a hátteret. A tartalmi igényesség mellett így számomra kiemelt jelentőséggel bírt magának az oldalnak technikai, esztétikai minősége, melynek kapcsán a szakmai visszacsatolás legalább olyan fontos volt számomra, mint az olvasók kritikái és ötletei.

3. Díjaim

2016 évében a Hobbi kategória Különdíját és az Egészségügyi kategória minőségi díját,- majd 2017-ben ismét a Hobbi kategória különdíját nyertem el a Rehabportál (www.rehabportal.hu) honlappal.

Emellett a saját, kreatív munkáimat megjelenítő, Firkablogról idő közben Lélekképtárrá átkeresztelt honlapom (www.veghmiklos.hu) 2018-ban Non-profit kategóriában szintén különdíjas lett.

4. Az elismerések valódi értéke

Mindig nagy jelentőséggel bír az ember életében munkájának elismerése, különösképpen, ha egy pro bono tevékenységről van szó, hiszen ebben az esetben ezek a momentumok a „kézzel fogható” mérföldkövei, fokmérői a befektetett munkának.

Az elismerések különösképpen azért jelentősek számomra, mert – amint azt a méltatásokban kiemelték – ilyen léptékű folyamatos munkát egyedül végezni nem kis kihívás ideértve a honlap technikai működtetését, teljes arculatát és a szakmai munkát is. Ez látható abból is, hogy a fenti versenyeken résztvevők között igen kevesen voltak magánszemélyek, legtöbb esetben csak erre szakosodott cégek mérettetik meg magukat.

A díjak elnyerése folyamatos megerősítést jelentett számomra azzal kapcsolatosan, hogy jó úton járok és számos hasznosítható kritikát és ötletet kaptam a további munkához. Emellett a honlapot nem kis mértékben az elismeréseknek köszönhetően komoly médiumként tartják számon szakmai körökben.

5. Mit jelent számodra egy jó weboldal? Amikor a saját díjnyertes weboldalatokat fejlesztettétek, milyen szempontokat vettetek figyelembe?

A közösségi média folyamatos térhódítása mellett hiszek az egyedi megjelenés erejében, így a kezdetektől igyekeztem saját felületekre irányítani az olvasókat.

6. Hogyan tovább?

Jómagam legalább további 8 évig ugyanebben a szellemben és lelkesedéssel igyekszem építeni az oldalt bízva abban, hogy hasznos és értékes csepp az internetes tartalmak végeláthatatlan tengerében. Hamarosan ismét bővülve, fejlesztve az eddigi megjelenést az összegyűlt javaslatok felhasználásával. És folyamatosan kutatva az együttműködési lehetőséget a szakterületen működő szervezetekkel, intézményekkel.

Minden alkalommal, amikor az ember feladná vagy belefáradna szükséges önvizsgálatot tartani, változtatni, fejlődni, ezt mutatják a portál átalakulásai is. Erőt kell meríteni mind a pozitívumokból – elismerések, méltatások, önmagunknak kitűzött mérföldkövek elérése –, mind a negatívumokból – kudarcok, támadások, igényes és igénytelen koppintások, értelmetlen versengés, melyek honlap technikailag okoznak sok esetben helyrehozhatatlan károkat.

7. Üzenet a Pályázat 20. éves szülinapja alkalmából a leendő indulóknak

Az Év honlapja díj minden weboldalakkal foglalkozó cég,- vagy saját termékét, szolgáltatását promótáló szervezet számára mást jelent. Számomra az elismerés megmutatta, hogy törpeként is van lehetőség megmutatni magam az óriások birodalmában és a minőségi honlap mércéje nem feltétlenül abban merül ki, hogy milyen marketing erő áll mögötte. Ezt megtapasztalni hihetetlen módon felemelő és értékes dolog.

Minden pályázónak és díjazottnak azt kívánom, hogy legyen lehetősége ezt az érzést megtapasztalni.

Vissza

Miért fontos a blockchain technológia?

2024. 03. 27.
Manapság egyre több blokklánc alapú technológiával találkozhatunk, ilyen például a Blockchain kategória győztese, a Cryptoscan is. Egy dolog biztos, számos területen tör előre töretlenü…
Bővebben

"Az elsődleges és legfontosabb szempont az alkalmazás felhasználóbarát megjelenése"

2024. 03. 26.
A CryptoScan egy fiatalos csapat, akik először indultak a pályázaton, de máris hatalmas sikert értek el. Olyan felhasználóbarát alkalmazást akartak létrehozni, aminek a kezelése magától…
Bővebben

"Fontos az egyediség és a jó tartalom."

2024. 03. 21.
A REALTHERM Kft. olyan partnert választott, aki képes olyan weboldalt létrehozni, mely tükrözi a gyár modernitását és  helyét a piacon. A Cstudios csapatának projektvezetője, Vanye…
Bővebben
További hírek