Hosszabbít Az Év Honlapja!

2014-10-31

Újabb lehetőség nyílik a nevezésre azoknak, akik még nem jelentkeztek 'Az Év Honlapja' pályázat idei versenyére.


A szervezők ugyanis az érdeklődésre, illetve a hosszú hétvége miatti kiesésre hivatkozva meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat közösen rendezett pályázatát.

"A marketinget megtanulni napok kérdése. Mesterévé válni egy életen át tart" - mondta Philip Kotler, a szakma egyik legnagyobbja. 'Az Év Honlapja' pályázat már 13. éve azért létezik, hogy a hazai digitális marketing szemléletet megváltoztassa, átformálja, új irányokat mutasson azoknak a szakembereknek, akik ezen a pályán dolgoznak. Rengeteg lehetőség rejlik benne, amit a vállalkozások még nem mernek elhinni. Kétség sem fér hozzá, hogy vannak, akik már elindultak az úton, ezt évről-évre a pályázatokból látjuk"- nyilatkozta Varga István, a pályázat alapítója.

'Az Év Honlapja' zsűrije október elején már megtartotta első ülését, melyen a tagok nagy örömmel vették, hogy a nevezések idén is rendkívül jó minőségűek és egyetértettek abban, hogy most is nagy munka lesz kiválasztani a legjobbakat. A szakmai szempontok nem változtak: dizájn, impresszió, innovativitás, interaktivitás, navigáció, reszponzivitás és a kategóriának megfelelő tartalom az, amit szem előtt tartanak az értékelésekkor.

A pályázatokat a meghosszabbított határidőnek köszönhetően 2014. november 10-ig várják a szervezők. A közönségszavazásnak természetesen nincs vége, a pályázat indulásától egészen 2014. november 19-ig, - a pályázat Facebook oldalán - bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt.

Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és Marketing szakos hallgatói értékelik majd, ezzel biztosítva teret a következő generáció online marketingeseinek is. A díjátadónak 2014. december 3-án a már jól megszokott helyszín, a csodálatos Hotel Hélia gálaterme ad otthont, ahol 2014 legjobb pályázatai kerülnek majd díjazásra.
 

Vissza

„A mesterséges intelligencia bevezetése nem informatikai projekt, hanem vezetői felelősség”

2026. 11. 02.
Marketingstratéga, egészségipari vezető, író és főszerkesztő - B. Ferenc Attila pályáján első pillantásra távoli világok találkoznak. Az Év Honlapja szakmai zsűrijének egyik legr…
Bővebben

Amikor már az AI emeli fel a telefont: így forradalmasítják a voice agentek a hazai ügyfélkiszolgálást

2026. 10. 27.
Két-három év múlva csak azok a cégek maradnak talpon, amelyek sikeresen integrálják a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataikba - állítja Bossányi Tibor, az AI-Trainer alapí…
Bővebben

Rossz folyamatra kötött AI: így gyorsítod fel a saját csődödet

2026. 10. 26.
Érthető a bizonytalanság, amikor éveken át gyakorolt munkafolyamatokat pillanatok alatt megold egy algoritmus. Az AI bevezetése azonban legalább annyira szól a csapat támogatásáról, min…
Bővebben
További hírek