,,Motivált minket, hogy a díj elnyerésével növelhetjük a hitelességünket”

A Splendex Kft.-t kérdeztük
2023-04-04

Mai interjúnkban bemutatkozik ‘Az Év Honlapja’ pályázója, a Splendex Kft., akik Márkasite kategóriában Különdíjjal távoztak a díjátadóról, amelyet a Proof Agency Márkaoldal fejlesztéséért kaptak. Timár Kitti, managert kérdeztük az elmúlt évek legnagyobb szakmai és emberi kihívásairól, valamint a jövőbeni céljaikról.

 

Mit jelent számotokra Az Év Honlapja díj?

Az Év Honlapja különdíj elnyerése az egész csapat kemény munkáját, elkötelezettségét és kreativitását igazolja. Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk tervezett és fejlesztett weboldal a szakmai zsűri szerint is elismerést érdemel.

Mi volt a motiváció arra, hogy megmutassátok magatokat a szakmai zsűri előtt?

A Proof weboldalon sok koncepciót igyekeztünk harmonikusan ötvözni, és mi úgy éreztük, hogy elképesztően jól sikerült, ezért szerettük volna ezt prezentálni a szakmai zsűrinek is. Motivált minket, hogy a díj elnyerésével növelhetjük a hitelességüket, hiszen az elismerés azt szimbolizálja, hogy az általunk készített weboldal funkcionalitása összhangban van az iparág legjobb gyakorlataival, minősége és látványa pedig kimagasló. 

Mikor kezdtétek fejlesztését? Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres, átlátható legyen?

A Proof brand építését szisztematikusan a tartalom és a koncepció kidolgozásával kezdtük 2022 júliusában, majd a grafikus csapat készítette el a logót és a weboldal designját augusztusban. A fejlesztését szeptemberben kezdtük meg, többszörös optimalizálás és alapos tesztelés után végül áprilisban publikáltuk.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok a honlapotok fejlesztése/ elkészítése során?

Az egyik legfőbb kihívás, amellyel a weboldal fejlesztése során találkoztunk, a mozgó elemek, például a képek és videók fájlméretének optimalizálása volt, hogy a weboldal gyorsan és zökkenőmentesen töltődjön be anélkül, hogy az a lenyűgöző vizuális élmény rovására menne. Erre megoldásnak Lottie animációkat alkalmaztunk, így megtartva a teljesítmény, sebesség és a látvány egyensúlyát.

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnerek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért?

Elsősorban az üzleti partnereink igényeit tisztázzuk le, viszont ezek után a projekt végéig óriási erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy minél jobban megértsük a fogyasztói igényeket és eleget tegyünk azoknak. Intuitív navigációval, reszponzív kialakítással, gyors betöltési sebességekkel és profi UX designnal garantáljuk, hogy a weboldal pozitívan befolyásolja a felhasználók márkáról alkotott képét és az értékes konverziók számát.

Milyen változásokra/trendekre figyeltek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat?

Szerintünk az elmúlt időszak legjelentősebb webdesign-trendjei a mobiloptimalizálás, az interaktivitás, az akadálymentesség és a személyre szabás egyre nagyobb igényét tükrözik. Mi is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy partnereinknek dinamikus megoldásokat, lenyűgöző animációkat és interaktív tartalmakat készítsünk, ezáltal igazán emlékezetes élményt nyújtva a felhasználóknak.

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a vásárlóerő? Mivel kötelezitek el a fogyasztókat?

Hiszünk abban, hogy az egyedi, látványos, felhasználóbarát és skálázható weboldalak létrehozásával segíthetünk a vállalkozásoknak abban, hogy hatékonyabban kommunikáljanak, erősebb kapcsolatot építsenek ki felhasználókkal, és elérjék marketing- és értékesítési céljaikat.

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

2022 nagyon jó év volt a cégünknek, szeretnénk megtartani ezt a lendületet, és skálázni a csapat méretét, hogy ezáltal még több cégnek tudjunk igazán nívós, egyedi digitális megjelenést készíteni.

 

Vissza

A Művészet Jövője: Az NFT-k és a Digitális Műalkotások

2024. 07. 17.
A művészet és a technológia kapcsolata mindig is egy izgalmas kérdés volt, de az utóbbi években az NFT-k (Non-Fungible Tokens) megjelenése új dimenziót nyitott meg a digitális művészet…
Bővebben

Legyen a Tiéd Az Év Applikációja!

2024. 07. 16.
Az Év Applikációja díj elnyerése nem csupán presztízst jelent, hanem egyben elismerést is a digitális innováció és a felhasználói élmény terén. Az idei pályázat különösen izgalmas, hisz…
Bővebben

Jelenkezz AI alapú marketing megoldások kategóriában

2024. 07. 12.
AI alapú marketing megoldások Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem eg…
Bővebben
További hírek