,,Tizedik éve Az Év Honlapja megmérettetés a legerősebb motiváció arra, hogy a honlapot folyamatosan fejlesszem”

A Rehabportál alapítóját kérdeztük
2023-05-02

Mai interjúnkban bemutatkozik pályázónk, a Rehabportál, amely Non-profit kategóriában Minőségi díjat vitt el a díjátadóról. Végh Miklós, a honlap alapítóját kérdeztük az elmúlt évek legnagyobb szakmai és emberi kihívásairól, valamint a jövőbeni céljaikról.

 

Mit jelent számodra Az Év Honlapja díj?

Számomra immáron 10. éve az Év Honlapja megmérettetés a legerősebb motiváció arra, hogy a honlapot folyamatosan fejlesszem, alakítsam és lehetőségeimhez mérten gazdagítsam. Habár az elvem mindig az volt, hogy saját munkámmal foglalkozzak, jelentős eredményként értékelem, hogy versenytársaim a honlap technikai szempontjait illetően szinte kizárólag nagy fejlesztők jelennek meg, és még a non-profit kategórián belül is komoly háttérrel rendelkező szervezetek, míg a szociális területen néhány hasonló példától eltekintve nagy létszámú szerkesztőségek, állami portálok és gyakran milliós fejlesztések állnak.

Mi volt a motiváció arra, hogy megmutasd honlapod a szakmai zsűri előtt?

Bármilyen munkával, hobbival, tevékenységgel kapcsolatosan a fejlődés felé vezető út mérföldkövei a kritikák, javaslatok, vélemények különösképpen, ha magasan kvalifikált szakmai oldalról megbízható és elismert forrásból érkeznek. Engem is ezen mérföldkövek elérése és az itt kapott útravaló megfelelő hasznosítása motivált és motivál arra, hogy időről időre megmérettessem magam és munkámat. Ennek megfelelően az elismeréseket leginkább önmagam, nem a versenytársak legyőzéseként értékelem.

Mikor kezdted a fejlesztését? Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres, átlátható legyen?

A Rehabportál 2013 márciusában indult útjára, a megjelenítés minőségének szempontjából két eFestival, és a jelenlegivel együtt mindösszesen négy Az Év Honlapja elismerésben részesült.

Fontos kiemelni, hogy a díjakat technikailag nem ugyanaz a felület nyerte el, hiszen a szakmai értékelés egyik alapja minden esetben a modern elvárásoknak való megfelelés és a folyamatos megújulás. Ennek megfelelően az oldal fejlesztése is – a kisebb, folyamatos átalakításokon túl természetesen – 7 nagyobb egységet ölel fel.

2021-ben az oldal igen jelentős ráncfelvarráson esett át, melynek során számos új elem is bevezetésre került. Ennek két jelentős oka volt. Egyrészt az elmúlt évek során összegyűlt vélemények, észrevételek, kritikák és javaslatok mentén szükségessé vált bizonyos dolgok újragondolása, javítása, korrekciója. Másrészt a felhalmozódott tartalmak folyamatos igényt támasztanak a tartalmi struktúra újra rendezésére, a cikkek rendszerezési szempontjainak átgondolására. A fejlesztések által a weboldal teljesen új technikai hátteret kapott és több szempontból teljes mértékben átalakult, emellett az arculat is frissült, ezáltal a színvilág is élénkebb, változatosabb lett.

Egy év alatt a fenti átalakítások tovább folytatódtak és itt-ott finomodtak, így 2022-ben ismét elérkezett az idő, hogy kikérjem a szakma véleményét az oldal minőségét illetően. Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy ismét egy Minőségi díjjal lettem gazdagabb.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztál a honlap fejlesztése/ elkészítése során?

A legnagyobb kihívás a portál esetében, hogy az akadálymentesség lehető legoptimálisabb szintjének fenntartása mellett a dizájnból a lehető legkevesebbet „engedjem el”. A célközönség kiszolgálása és az elvárásaiknak való megfelelés mellett folyamatosan törekszem olyan megoldásokra, melyek a látvány szempontjából nem hátrányosak, hiszen több érzékeny célcsoport igényeit kell figyelembe vennem.

Emellett – szintén a fenti igényeket alapul véve – gyakran merülnek fel olyan funkciók, melyek hasznosságát csak a kivitelezést követően lehet tesztelni és megállapítani, hogy valóban volt-e értelme a velük való munkának. Ezt azonban soha nem élem meg negatív élményként, hiszen minden eredmény hasznosítható valahol, a tanulási folyamat részét képezik, így gyakran épp az ilyen apróbb csalódások által bizonyosodhatunk meg arról, hogy nem hagytunk ki egy komoly ziccert.

Milyen változásokra/trendekre figyeltél fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat?

Számomra a legnagyobb változásokat mindig az olvasói trendek hozzák el. Igyekszem a tartalmakat olyan szempontok alapján szűrni és rendszerezni, melyek a lehető legkönnyebbé teszik az egyes területek elérését. Ennek kapcsán az elmúlt év során is számos olyan terület került a látóterembe, melyek a jelenlegi struktúra újragondolását irányozzák elő.

Emellett újra és újra felmerül olyan interaktív eszközök iránti igény, melyek megvalósításán folyamatosan dolgozom. Bízom benne, hogy egy későbbi pályázat során már ezeket is lehetőségem nyílik majd bemutatni.

Mit gondolsz, milyen hatást gyakorolsz a vásárlóerőre? Mivel kötelezed el a fogyasztókat?

Jelen beszámolóban is többször, több helyen kiemeltem a tématerületek jelentőségét, ezek folyamatos napra kész alakítása az, amivel számomra az elkötelezettség fenntartható különös tekintettel arra, hogy olvasóim és partnereim többsége is valamilyen szinten személyes érintettséggel bír a megjelenő tartalmakkal kapcsolatosan.

Milyen céljaid vannak a közeli és távoli jövőben?

Célom a fent leírt munka folytatása legalább ugyanilyen hatásfokkal, újabb együttműködések kiépítése és az oldal további, lehetőség szerint interaktív funkciókkal való színesítése. A jelen gazdasági helyzetben kizárólag saját erőforrásokkal nagyobb léptékekben nem gondolkodom, de megvannak a konkrét elképzeléseim és terveim arra az esetre is, ha lehetőségem lenne ilyen téren szintet lépni, vagy inkább ugrani.

 

Vissza

"Az online Árfigyelő így hiteles és megbízható információkat szolgáltat a fogyasztók számára."

2024. 04. 21.
Mai interjúnkban az Online Árfigyelő csapatát kérdeztük, akik "Az Év Honlapja" pályázaton Kormányzat kategóriában Minőségi díjat vihettek haza. A kategóriában való indulással…
Bővebben

Hogyan kommunikálj a közönségeddel?

2024. 04. 19.
Gondolatainkat és önmagunkat akkor tudjuk a legjobban kifejezni, ha kommunikálunk. A kommunikációs folyamat során mindig információkat adunk át és cserélünk az online- és az offline tér…
Bővebben

“Egy ilyen szolgáltatásnak igenis helye van a piacon.”

2024. 04. 17.
Mai interjúnkban dr. Radics Ottót kérdeztük, az Utánvét Ellenőr alapítóját és tulajdonosát, akit innovációjáért Az Év Technológiai megoldása kategóriában különdíjjal jutalmaztunk, így i…
Bővebben
További hírek