,,Szeretnénk továbbra is jó minőségben kiszolgálni az ügyfelek igényeit, a userek igényeit és további díjakat nyerni munkáinkkal, folytatva a 2019-ben megkezdett sort.”

Interjú az ACG Reklámügynökséggel
2023-12-20

Mai interjúnkban szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy a közönség jobban megismerje pályázónkat, az ACG Reklámügynökséget, akik a Coloron honlapjával neveztek. Kitérünk a cég motivációjára a pályázat során, a honlap fejlesztési fázisaira, illetve érdeklődtünk, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenézniük és milyen céljaik vannak a közeli és távoli jövőben.

Kik vagytok ti?

Mi vagyunk az ACG Reklámügynökség Kft, ez egyik legsikeresebb független ügynökség immáron 20 éve idehaza.

Mikor kezdték a fejlesztését a honlapjuknak/applikációjuknak?

2021 derekán, a fejlesztésben volt egy elég nagy pause az ügyfél kérésére

Milyen fázisokon kellett végigvinni a weboldalt ahhoz, hogy sikeres legyen?

A szokásos lépések voltak, semmi kirívó: megérteni az ügyfél szándékát, megismerni a célcsoportot, a korábbi honlap adottságait, a budgetet és ezen adottságok mentén a legjobbat kihozni magunkból és a témából.

Milyen fajta kihívásokkal találkoztatok a honlap fejlesztése/ elkészítése során?

Különösebb kihívás nem volt, az fontos volt, hogy egy olyan admin álljon a végén a rendelkezésükre, amit 10+ nyelvet és adott esetben különböző termék portfóliót tudjon kezelni.

Miért gondoljátok, hogy tiétek ‘Az Év Honlapja’?

Nem gondolunk ilyet. Azt gondoljuk, hogy van annyira minőségi munka, hogy érdemes a versenyre nevezni és reméljük, hogy a zsűri és a közönség is díjra érdemesnek fogja találni.

Hogy jelenik meg a felhasználói élmény a honlapon/applikáción? Mivel kötelezitek el őket?

Szerettük volna minél könnyebbé tenni a választást a lencsék között. Ezért csináltuk meg a színtévesztő tesztet és helyeztünk el edukatív anyagokat a technológia kapcsán is a weboldalon.

Melyik nagyobb feladat számotokra, az üzleti partnereknek, vagy a fogyasztóknak megfelelni? Miért?

Azt gondoljuk, hogy ez a két dolog kéz a kézben jár, különben billen a projekt. Hiába felelünk meg egy üzleti elvárásnak, ha az nem találkozik a fogyasztók igényeivel és fordítva, szuper, ha örülnek a fogyasztók, de ha üzletileg nem működik a dolog, akkor bele fog állni a földbe a vállalkozás. Az egyensúlyra kell törekedni és ez néha kompromisszumokkal jár.

Milyen változásokra/trendekre figyeltetek fel az elmúlt időszakban, amellyel érdemes a mihamarabb kiegészíteni a honlapokat/applikációkat?

A Whistleblowing-ot érdemes kitenni ????

Mit gondoltok, milyen hatást gyakoroltok a látogatókra? Mivel kötelezitek el őket?

Reméljük, hogy megismerve a technológiát, megcsinálva a tesztet és megnézve a kínálatot egy olyan platformot tudtunk készíteni, ami segíteni fogja a céget az eladásokban.

Milyen céljaitok vannak a közeli és távoli jövőben?

Szeretnénk továbbra is jó minőségben kiszolgálni az ügyfelek igényeit, a userek igényeit és további díjakat nyerni munkáinkkal, folytatva a 2019-ben megkezdett sort. 

Vissza

Jelenkezz AI alapú marketing megoldások kategóriában

2024. 07. 12.
AI alapú marketing megoldások Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése forradalmasította a marketing világát. Az AI nem csupán egy új technológiai trend, hanem eg…
Bővebben

Mesterséges intelligencia (MI) használata a Labdarúgó-Európa-bajnokságon

2024. 07. 10.
A mesterséges intelligencia használata már számos területen elterjedt, használata a sportokban is hatalmas újítást jelent. A Labdarúgó-Európa-bajnokságon (foci EB) különböző módokon has…
Bővebben

Jelentkezz Agrár kategóriába!

2024. 07. 08.
Az agrárszektor ma már nem csak a hagyományos mezőgazdaságról szól, hanem a modern technológiák és innovatív megoldások színtere is. A precíziós gazdálkodás, a drónok használata, a szen…
Bővebben
További hírek